Adásszünettel a zenéért
A National Day of Silence (körülbelül: országos műsorszünet) akciót a SaveNetRadio, az internetes rádiók alkalmi szövetsége szervezte. A 24 órás adásszünettel a csatornák létét fenyegető csaknem 300 százalékos díjemelésre kívánják felhívni a közönség figyelmét, illetve arra, hogy az új szabályok értelmében a művészek nem mondhatnak le a jogdíjról.
A nonprofit civil rádióktól kezdve egészen az MTV zenetévé online rádióadójáig csaknem 14 ezer állomás csatlakozott a mozgalomhoz. A jelszó: "július 15-én meghal a zene", mert ekkor lépteti életbe a jogdíjreformot az erre felhatalmazott hatóság, a SoundExchange zenei szerzői jogvédő egyesület.
A rádiósok szerint a legtöbb csatorna tönkremegy, mert a jogdíj meghaladja a teljes bevételt. A SoundExchange álláspontja szerint viszont a nagyok bírni fogják a terhet, a legkisebb állomások pedig 2010-ig felmentést kapnak.
A másik nagy baj - állítják a netrádiósok -, hogy az előadóknak ragaszkodniuk kell a jogdíjhoz. A rendelkezés fontos lehetőségtől fosztja meg a feltörekvő művészeket: nem engedhetik többé ingyen játszani a számaikat, pedig így könnyebben eljuthatnának a közönséghez.
Az emelés ráadásul visszamenőleges hatályú, így aztán az elmúlt 12 hónapban sugárzott számok után is ki kell fizetni a dalonként és hallgatónként járó 0,019 centet az eddigi 0,007 cent helyett.
További probléma, hogy a SoundExchange nem fizet azoknak az előadóknak, akik nem lépnek be a szerzői jogvédő egyesületbe. A jogdíjat beszedő és szétosztó szervezet szerint a rendszer többi elemével együtt ez így igazságos.
A SaveNetRadio aktivistái remélik, hogy a közönség nyomást gyakorol a kongresszusi (parlamenti) képviselőkre, akik aztán határoznának a jogdíj csökkentéséről. "Most talán ráébred a kongresszus, hogy rossz irányba mennek a dolgok" - nyilatkozott Justin Savage, a több mint 500 csatornát működtető LoudCity alapítója.
Kapcsolódó cikkek
- Steve Jobs víziója a másolásvédelem nélküli zenékről
- Rendezte jogvitáját az Apple és a "Beatles"
- Mp3 Surround Sound streaming
- Társadalmilag elfogadott a fájlcserélés
- A Zune alattomos kis titka
- Európai szintű szabályozást sürget Lévai Katalin az e-zenei kereskedelemre
- Letöltéseket is forgalmaz egy brit digitális rádió
- Rekord: 2000 illegális fájlmegosztót perelnek be Németországban
- 30 milliót fizet a fájlcserélő a zeneiparnak
- 1800 európai fájlcserélőt perel a zeneipar
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.