Perből szövetség: SanDisk-Ritek
A flash memóriák területén elhíresült SanDisket nem kell bemutatni, míg a Ritek a legutóbb éppen azért hallatott magáról, mert ez volt az első cég, mely megszerezte a szükséges engedélyeket és tömeggyártásban kezdte előállítani mind a HD DVD, mind a Blu-ray újraírható lemezeket.
A most megszűnt pereskedést a SanDisk kezdte, kijelentve, hogy a Ritek megsértette egyes levédetett megoldásait. A lassan eldurvuló helyzet azonban most váratlan fordulattal oldódott meg, nemcsak peren kívüli megállapodás született a két rivális között a per lezárásáról, de szövetséget formáltak és az ellenségeskedés helyett megpróbálják mindkét fél részére hasznossá tenni a helyzetet. A két cég kölcsönösen licenceket ad át a másiknak, és éppen a pert kezdő SanDisk a Riteket tette meg első tajvani bérgyártójának, a vállalat a SanDisk licencei alapján állít elő flash memóriákat, US flash megoldásokat és adattároló rendszereket.
A megállapodás anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de a jelek szerint az egész piacot érintő új szövetség megszületéséről van szó.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.