Samsung: 5 százalékkal csökkent a profit

MTI Sajtóadatbank, 2007. július 16. 08:21

A dél-koreai Samsung Electronics, a világ legnagyobb memórialapka- és folyadékkristályosképernyő-gyártója és harmadik számú mobiltelefon-gyártója pénteken 1,423 billió vonos (1,54 milliárd dollár) adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 5 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 1,497 billiónál, de meghaladva az elemzői előrejelzések 1,29 billió vonos átlagát. A mostani negyedévre már erős piacot jósoltak a cégnél mind a lapkagyártás, mind a lapos képernyők és a mobiltelefonok számára.

A második negyedévi ismét a legkisebb profit volt négy éven belül - az előző az első negyedévi volt -, mert a memórialapkák átlagosan 40 százalékos olcsóbbodása tavalyhoz képest továbbra is lenyomta az eredményt, de kevésbé, mint az első negyedévben, mert most már segített a lapos képernyők gyártásának növekvő haszonkulcsa.

Az üzemi eredmény, 910,7 milliárd von, 35,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 1,418 billiótól. A lapkagyártás üzemieredmény-rátája 8 százalékra csökkent az első negyedévi 12 százalékról és az egy évvel korábbi 22 százalékhoz képest, miután 2002 és tavaly között átlagosan 30 százalékos volt. A cégnél azonban arra számítanak, hogy a mostani harmadik negyedévben a DRAM-lapkák ára ár nő, várhatóan 5-10 százalékkal, és a NAND-lapkák is 5 százalék körül drágulhatnak. A vállalat az idén megkétszerezi a DRAM-lapkák gyártását tavalyhoz képest, és 130 százalékkal növeli a NAND-lapkák kiszállítását.

Tovább gyengélkedett a mobiltelefon-gyártás is a kényszerű árcsökkentések miatt, 7,7 százalékos üzemieredmény-rátával az első negyedévi 13 százalék, és a tavalyi második negyedévi 9,5 százalék helyett, miközben a cég rekord mennyiségű, 37,4 millió készüléket adott el, az első negyedévi 34,8 millió után. Egész évre most 150 millió készülék eladását tervezik, a korábban tervezett 133 millió helyett.
Ellenben a lapos képernyők gyártásában a ráta 8,6 százalékra ugrott az első negyedévi 3 százalékról és az egy évvel korábbi 2,6 százalékhoz képest.

A második negyedévben a bevétel, 14,63 billió von, 3,6 százalékkal több volt az egy évvel azelőtti 14,11 billiónál.

Kulcsszavak: Samsung +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32