GPS-alapú szolgáltatást indított a Nokia

Milkovits Gábor, 2007. július 19. 17:56

A Nokia a mobilcégek közül elsőként GPS-alapú navigációs szolgáltatást indított, egyelőre csak az N95-ös mobiltelefonnal rendelkezők számára.

A megoldás lényege, hogy jelentősen, 3-ról 1 percre csökkenti a GPS-képes mobilokon a helymeghatározás átlagos idejét. Márpedig eddig éppen a lassúság volt az a tényező, amely visszafogta a GPS mobiltelefonos elterjedését. A dolgok mostani állása szerint viszont úgy tűnik, hogy a navigáció lesz a következő slágerfunkció a mobilokon; elemzők szerint 2009-re már éves szinten 12 millió GPS-szel ellátott mobiltelefont adnak majd el Európában és az Egyesült Államokban, szemben a 2005-ös alig egymillióval.

A Nokia újítása azért jelent áttörést, mert az eddigiekkel ellentétben nem a mobilhálózatot használja a műholdas helymeghatározás gyorsítására, hanem a mobiltelefon SIM kártyáját valamint egy speciálisan erre a célra fejlesztett szoftvert. A 700 eurós N95 ugyan valószínűleg nem növeli majd pillanatok alatt óriásira a felhasználók táborát, ám a finn székhelyű mobilcég tervei szerint rövidesen az összes GPS-képes telefonjára ki fogja terjeszteni a szolgáltatást.

Kulcsszavak: Nokia mobilszolg GPS

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32