Kéretlen RFID a 2008-as CES-en

Kiss Ádám Zoltán, 2007. július 31. 10:03

Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kapó rádiófrekvenciás nyomkövetők a 2008-as CES-en a gyakorlatban is felhasználásra kerülnek, a látogatói kártyákba ültetve mutatják tulajdonosuk mozgását a kiállítási területen, ezzel felkeltve az adatkezelési aggályokat hangoztatók gyanakvását.

A kis jeladók számos hasznos információt szolgáltathatnak, így terjedésük robbanásszerű a logisztika területén, és folyamatos továbbfejlesztésükre, miniatürizálásukra számíthatunk. A téma szinte bizonyosan a következő CES egyik központi témája lesz, de ezúttal gyakorlati szemszögből is. A még távolinak tűnő rendezvényre ugyanis hivatalosan is  megkezdődött a felkészülés, mivel a szervezők szétküldték a regisztráció menetéről szóló tájékoztatókat. Az előzetes anyagban a szakmai és sajtó érdeklődőket legjobban megfogó rész azonban ezúttal egy apró kiegészítés volt, ami arról informál, hogy a látogatók belépőjébe RFID jeladókat építenek. A CES ugyan rögtön hozzáteszi, hogy ez csupán statisztikai szempontból, az egyes kiállítóhelyek látogatottságának mérése miatt fontos, és személyes adatok helyett csak egy azonosító számsort tartalmaz majd, tény, hogy a felmérésben való részvétel nem önkéntes, mivel mindenkinek ilyen belépőt adnak majd, megkérdezés nélkül. Mondani sem kell, hogy ezt az eljárást máris sokan kritizálták a szakmában, és jóllehet ezekre az aggodalmakra a CES hivatalosan még nem reagált, a következő vásár már a legelején a szokásosnál izgalmasabbnak ígérkezik.

Kulcsszavak: CES RFID

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36