Évtizedekig üzemelnek a Panasonic plazmaképernyői?
Ez a szám a gyakorlatba átültetve azt jelenti, hogy például az Amerikában háztartásonként jellemző napi 6 és fél órás tévézés mellett a képernyők akár 42 évig nézhetőek maradnak úgy, hogy eredeti teljesítményüknek kevesebb mint 50%-át veszítik el. Ám ha valaki netán arra vetemedne, hogy egyáltalán ki sem kapcsolja készülékét, a plazmaképernyő nyújtotta kép akkor is 11 és fél éven át élvezhető maradna. Ha pedig valaki esetleg naponta csak 2 órát bámulja a dobozt – illetve lapos képernyőt –, akkor az évek száma rögtön 136-ra ugrik. A kisebb felbontású, 720p plazmákat a Panasonic már „csupán” 60 ezer órára kalibrálta, ez azonban még mindig tekintélyes, évtizedes tartósságot jelent.
A fenti adatok persze kizárólag magára a képernyőpanelre vonatkoznak, és így teljességgel elméletiek, hiszen egy plazmatévének nyilvánvalóan vannak sokkal hamarabb tönkremenő alkatrészei. Gondoljunk csak például a műanyag alkatrészekre, amelyeket ma már környezetvédelmi szempontok miatt szándékosan viszonylag gyorsan lebomló anyagokból gyártanak, de általában az elektronika sem örök életű, így a közölt számok abszolút alkalmatlanok egy plazmatévé valós várható élettartamának meghatározására.
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot
A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.