A francia rendőrség letartóztatta a Harry Potter könyv kalózfordítóját

Milkovits Gábor, 2007. augusztus 9. 20:01

A rendőrség letartóztatott egy 16 éves fiút, akit azzal vádolnak, hogy közzétette az interneten a legújabb Harry Potter könyv saját francia kalózfordítását.

A Harry Potter and the Deathly Hallows („Harry Potter és a Halál Ereklyéi”) című, hetedik és egyben befejező Harry Potter kötet angol nyelven július 21-én jelent meg, és minden idők legsikeresebb könyvének bizonyult: 11 millió példány kelt el belőle az első napon. Még a megjelenés előtt illegálisan közzétettek belőle részleteket a világhálón, és ebben az ügyben azóta is folyik a nyomozás. A francia fordítást a jogokat megvásárló Gallimard kiadó fogja megjelentetni október 26-án, így minden más francia nyelvű verzió illegálisnak minősül. Marie Leroy-Lena, a kiadó szóvivője a Reuters-nek adott telefonos interjúban közölte, hogy hogy egyelőre sem ők, sem a szerző J. K. Rowling nem kezdeményezett hivatalos bírósági eljárást az ügyben, ezzel meg szeretnék várni a nyomozás lezárását. Leroy-Lena hozzátette, hogy a szóban forgó bűncselekmény korántsem fiatal rajongó egyéni tette, hanem nagy valószínűséggel szervezett internetes bűnözői hálózatok állnak a hátterében.

A magyar nyelvű változat 2008. február második hetében fog megjelenni. Egyelőre nem látott napvilágot olyan hír, hogy nálunk is készült-e kalózfordítás, az angol nyelvű kötet hazai forgalmazóitól azonban került ki információ a történetről még a hivatalos július 21-i start előtt.

Kulcsszavak: könyv jog

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14