Az Acer megveszi a Gatewayt
Az Acer már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy felvásárlásra készül, csak éppen a kiszemelt gyártót nem nevezte meg. Az IDC által összesített tavalyi eladások alapján az Acer és a Gateway együttesen 18,6 millió személyi számítógépet forgalmazott, szemben a HP és a Dell után harmadik Lenovo 16,6 milliójával. Igaz ugyan, hogy a Lenovo nemrég megvette a Packard Bellt, ám utóbbi kevesebb, mint egymilliós tavalyi forgalma mellett biztosnak látszik az Acer dobogós helyezése az idei évre. A tajvani cég a legtöbbet az amerikai piacon nyerheti a felvásárlással, mivel ott a maga 5,2%-a mellé rögtön megnyeri a Gateway 5,6%-os részesedését. Az Acer jelezte, hogy a tengerentúlon továbbra is megtartja a Gateway márkanevet.
Az Acer a piacszerzés mellett mintegy 150 millió dolláros költségmegtakarítást, illetve bevételnövekedést remél az egyesüléstől a 2008-as üzleti évben, szakértők szerint azonban az ilyen jóslatokkal óvatosan kell bánni. Intő példa lehet ugyanis a Lenovo 2005-ös esete, amikor a kínai cég az IBM PC-részlegének felvásárlása előtt hasonló számokkal kecsegtette a befektetőket, végül azonban nem sikerült teljesítenie az előirányzatot.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.