Acer-szerviztámogatás Magyarországon is

forrás Prim Online, 2007. szeptember 10. 15:17

Egyedülálló szervizszolgáltatással bővíti számítástechnikai eszközeinek vevőkörét az Acer. A márka laptopjaira, monitoraira és PDA-ira a cég új szervizközpontja segítségével háztól házig garanciát vállal.

Tavaly júniusban megnyílt az Acer brnói központja, melynek kapacitására támaszkodva a vállalat mára a teljes régió szerviztevékenységét emelt szinten láthatja el.

„Kelet-európai szervizközpontunk megnyitásával egy hét, de legfeljebb harminc nap alatt tudjuk vállalni az esetleg meghibásodott készülékeink javítását, amivel egyedülálló szolgáltatást nyújtunk a piacon. Azzal, hogy bármilyen kívánt magyarországi címről elszállítjuk az eszközt, majd a javítást követően visszavisszük a tulajdonosnak, az emelt szolgáltatáson túl termékeink minősége mellett is hitet szeretnénk tenni. Ha tartanánk attól, hogy tömegesen hibásodnak meg, ezt nem tudnánk vállalni” − nyilatkozta Egri Csaba, a cég hazai képviseletének vezetője.

Szeptembertől megváltozik az Acer eszközök szervizelésének menete is. Míg korábban a tulajdonosoknak személyesen, a szerződéses partnerekhez kellett vinniük javíttatni készülékeiket, 2007 szeptemberétől minden hibát az Acer központi ügyfélszolgálat telefonszámán kell bejelenteni, ahol, ha a probléma távolról nem orvosolható, a szállítás időpontját is egyeztetni lehet.

Kulcsszavak: Acer notebook

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

A Zyxel Networks fokozza a kiberbiztonságot, hogy megfeleljen a NIS2 irányelvnek

Tekintettel a kiberfenyegetések növekvő gyakoriságára és összetettségére, az EU 2016 óta hatályos NIS-irányelve ma már nem felel meg mindezeknek. Az új iteráció, amely 2024. október 18-án lép életbe, lehetőséget kínál a kiberbiztonsági erőfeszítések fokozására. A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia és felhőalapú hálózati megoldások egyik vezető szolgáltatója olyan termékeket kínál, amelyek megfelelnek az NIS2 irányelv követelményeinek, és hatékony védelmet nyújtanak a fejlett támadásokkal szemben.

2024. április 27. 12:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55