Romániai projektjéért kapott díjat az AAM

forrás Prim Online, 2007. szeptember 12. 08:43

A folyamatorientált gondolkodásmód diadalát, egyúttal az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. újabb nemzetközi sikerét hozta az idei Constantinus díjátadó gála. A tanácsadó vállalat OTP Bank Romániánál véghezvitt projektjét díjazta a szakértői zsűri.

Az AAM ismét komoly sikert ért el az idén Salzburgban megtartott 2007-es Constantinus díjátadó gálán. Az osztrák vezetési és IT tanácsadókat tömörítő UBIT által 5 éve életre hívott megmérettetésen 2006 óta indulhatnak az Ausztrián kívüli székhellyel rendelkező tanácsadó vállalatok is, hogy Európa-szerte sikeresen végrehajtott tanácsadói projektjeiket egymással összemérjék. A nemzetközi pályázatokat értékelő zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hiszen összesen 29 eredményesen zárt európai projekt közül kellett kiválasztani a legjobb hármat.

Az AAM a tavalyi évben egy tisztán EU finanszírozású bulgáriai megbízásával már megszerezte a harmadik helyet. A tanácsadó vállalat idén - egyetlen magyar pályázóként - szintén egy külföldi projektjét mutatta be a nemzetközi szaktekintélyeket felvonultató zsűrinek.

Felgyorsuló hitelek


Az OTP Csoport regionális terjeszkedésének egyik állomásaként 2005-ben vásárolta fel a romániai Robankot. Az OTP Bank Románia néven tovább tevékenykedő pénzintézet ezt követően gyors terjeszkedésbe kezdett, így az elmúlt 2 évben 70 új OTP fiók nyílt Romániában. Ezzel párhuzamosan a bank megkezdte kritikus üzleti folyamatainak újratervezését, melyhez az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-t, illetve annak romániai leányvállalatát választotta partnerérül. Az OTP Bank romániai menedzsmentje a megbízás keretében azt a célt tűzte ki, hogy üzleti folyamatainak újratervezése (BPR) révén folyamatos teljesítménynövelést érjen el.

Az ügyfélvisszajelzéseket kiindulópontként használó, Six Sigma metóduson nyugvó BPR projekt 2006 májusában kezdődött. „Tanácsadói tevékenységünk során öt, a bank sikerességet alapvetően meghatározó folyamatot építettünk fel újra annak érdekében, hogy ez az eredményességben gyakorlatilag azonnal megmutatkozzon, s megfelelő alapot teremtsen a további dinamikus növekedéshez” – mondta Dobozi Sándor, az AAM romániai leányvállalatának vezetője.

A projekt sikerét az ügyfélnél elért konkrét - például a hitelbírálati idő jelentős csökkenésében megmutatkozó - eredmények alapján az idei Constantinus díjátadón is elismerték. A nemzetközi mezőnyben a tanácsadó vállalat e projektjével kivívta a szakértő zsűri elismerését, és ismét megszerezte a harmadik helyet.

Az AAM 2004 óta dolgozik szervezetten, célzottan külföldön. Az elmúlt évek során a vállalat romániai üzleti tevékenysége olyannyira intenzívvé vált, hogy 2006 januárjában itt alakította meg első külképviseletét.

Kulcsszavak: AAM +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36