Vista PC-khez adható XP-t kínál a Microsoft
A „downgrade” (szó szerint „lefokozás”) vagy „restore” („helyreállítás”) opcióval a Windows Vista Business és Ultimate szoftverű gépet vásárlók élhetnek, ahogyan az az említett alkalmazások licencszerződésében mindig is szerepelt. Ez azonban technikailag mostanáig meglehetősen nehézkesnek bizonyult, mivel annak ellenére, hogy a számítógépgyártók továbbra is kínálnak XP-alapú rendszereket, az előző generációs Windows szoftvert tartalmazó külön lemezek beszerzése gyakorlatilag lehetetlenné vált. A Microsoft mostani akciójával azonban a gyártók tetszésük szerint adhatnak XP telepítő CD-t vagy DVD-t Vista-rendszerű gépeikhez, így a felhasználóknak sem kell majd olyan mértékben kompromisszumot kötniük a választásnál, ha új PC-t vesznek, de nem szeretnének Vistára váltani.
Brandon Farris, a Fujitsu marketingigazgatója a Cnet-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Microsoft lépése elsősorban a kis- és közepes vállalkozásoknak jelent majd nagy segítséget. A szoftverkonszern a korábbi generációváltások tapasztalataiból kiindulva valószínűleg számított is arra, hogy a teljes számítógépes rendszereket üzemeltető, de a legnagyobbaknál szűkösebb anyagi forrásokkal rendelkező szegmens ragaszkodik majd a legtovább az XP-hez, így ezért is hagyta nyitva kezdettől az opciót az Ultimate mellett a Business kópiákhoz. A gyártók közül a Fujitsu, a HP, és a Dell is úgy nyilatkozott, hogy élnek a lehetőséggel a Windows XP restore lemez forgalmazására.
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.