Tihanyi panoráma a digitális jövőbe
2007. október 16-17-én ismét Tihanyban kerül megrendezésre az Internet Hungary konferencia, amelyen 20 előadás, 10 fórum és több workshop segítségével mutatják be a közel 1000 fős közönség számára az internetben rejlő lehetőségeket, konkrét, a mindennapi életünkben alkalmazható ötletek és tippek formájában.
Az esemény egyik előadója Ian Neild a Britisch Telecom futurológusa egy idővonal segítségével vázolja a rövid és távoli jövőt. Célja nem az öncélú kutatás, hanem a kedvező technológiák érzékeltetése, mi az, ami bennünket támogat, és aminek segítségével magunk is sikeresek lehetünk.
Hova tart a technika fejlődése? Miként változtatja meg a társadalom és az egyén hétköznapjait? Hogyan nyer teret a mindennapokban? Ian Neild előadásából ráébredhetünk, milyen találékonyak vagyunk önmagunk, társadalmunk építésében és rombolásában.
Azok, akik esetleg még mindig tartanak attól, hogy láthatóvá válnak az internet használata során, ötleteket kaphatnak, miként védhetik magunkat a figyelő szemektől. (Web2.0 helyett web 1.984?) De az is kiderül, hogyan válhatunk láthatóvá, elérhetővé ügyfeleink, barátaink számára, hogyan tűnhetünk ki az információ-sokadalomból. És ami még fontosabb, hogy válhatunk láthatóvá a Magyarországon internetet használó 3,5 millió ember számára.
Az internet mellett komoly szerepet kapnak a mobilkommunikációhoz kapcsolódó témák is. John Strand dán szakértő a mobilvilág üzleti és média lehetőségeit tárja a látogatók elé. Meglátása szerint az egyes felületek találkozásával, a technikák összekapcsolásával új üzleti területek bontakoznak ki. A szakember a pénzügy, a telekommunikáció és a média (szent)háromságát mutatja be előadásában.
Dr. Dan Herman a nemzetközi konferenciák keresett előadója, média-kommentátor számos könyv, cikk és e-könyv szerzője, önmagát „Előnykovács”-ként, azaz versenyelőnyt kovácsoló szakértőként pozícionálja. Doktori disszertációjának témája „A hipnózis alkalmazása a márkaépítés területén” volt. Előadásában bemutatja, miként kombinálja a kompetitív stratégiát a megfelelő üzleti modellel és márkastratégiával, és ezek segítségével hogyan alkot integrált, megkülönböztető sikerformulákat egy adott szervezet vagy márka számára.
A 2007-es Internet Hungary konferencia részleteiről és programjáról többet olvashat a www.mediahungaria.hu weboldalon.
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.