Szélessávú hálózatot épít az Albacomp Hajdúböszörményben

forrás Prim Online, 2007. október 8. 10:36

A Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP 4.4.2) keretében kiírt „A szélessávú hálózatok önkormányzatok általi kiépítésének támogatása Magyarország kevésbé vonzó településein projekt megvalósítása Hajdúböszörmény településen.” című nyílt közbeszerzési pályázat nyerteseként az Albacomp Zrt. építheti ki a térség szélessávú internetes hálózatát.

A szélessávú hálózat kialakításáról szóló szerződést Balázs Zoltán, az Albacomp Zrt. igazgatóságának elnöke és Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere írta alá 2007. október 4-én ünnepélyes keretek között. A 2007. december 31-én záruló projektnek köszönhetően Hajdúböszörmény és külterületei (Hajdúvid, Bodaszőllős, Prod) számára még az idei évben elérhetővé válik a világháló. A projekt értéke nettó 166,5 millió forint.

A vállalat az adott település és külterületei csatlakoztatását optikai kábelhálózat és rádiófrekvenciás eszközök alkalmazásával biztosítja. Az Albacomp tevékenységében növekvő szerep jut a rendszerintegrációs és a tanácsadói megbízásoknak – mint például üzemeltetés-támogatás, rendszerfelügyeletet, stratégiai tervezés –, amelyekből a vállalat egyre többet értékesít a megrendeléseken belül. A tervek szerint 2007-ben 35, 2008-ban pedig már a forgalom 50%-a szolgáltatásokból fog befolyni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32