Az Oracle 6,66 milliárd dollárt ígér a BEA Systemsért
Az Oracle elszántságát mutatja, hogy a vállalat 17 dollárt ajánlott készpénzben a BEA-nak minden egyes részvényért, ami 25 százalékkal magasabb, mint a vállalat részvényeinek jelenlegi értéke. Az ajánlattal kapcsolatban Charles Phillips, az Oracle elnöke kijelentette, hogy előterjesztésük többhetes egyeztetésre épül. Ezalatt próbálták kipuhatolni a BEA vezetésének és tulajdonosainak szándékait. Ez nem is olyan egyszerű, hiszen minden ilyen akciónak vannak ellenlábasai, különösen egy ilyen kemény piaci szegmensben. Akadnak azonban támogatók is, például a közismert milliárdos befektető Carl Icahn, aki talán éppen a felvásárlásra építve október 4-ével már 13,22 százalékos részesedést szerzett a BEA-ban. Az Oracle az elmúlt években folyamatos felvásárlásokkal igyekszik biztosítani a vállalat jövőjét, a kisebb nagyobb cégek között eddig a Siebel Systems 6 milliárd dolláros megvétele még 2006 elején, illetve a Hyperion Solutions idei 3 milliárd dolláros felvásárlása volt a csúcstartó, de a terjeszkedésre épülő politika betetőzése mindenképpen az eddigi legnagyobb falat, a BEA Systems megszerzése lenne.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.