A Lenovo külföldi terveket sző
A vezető kínai számítógépgyártó Lenovo Group Ltd nemzetközi terjeszkedésének többféle lehetőségét, így a vállalatfelvásárlásokat is mérlegeli.
"Különféle lehetőségekről gondolkodunk a különböző országok eltérő piacain" - nyilatkozta Anders Cheung, a Lenovo vállalat fejlesztésért felelős elnökhelyettese. "Nyitottak vagyunk minden lehetőség előtt, így szóba kerülhet a cégvásárlás is" - tette hozzá, de hangsúlyozta, hogy hazai felvásárlás jelenleg nem szerepel terveik között.
A Lenovo, amely még jelenleg is az IBM 2005-ben átvett európai vállalatának integrálását végzi, augusztusban jelentette be, hogy tárgyalásokat folytat a párizsi székhelyű Packard Bell BV átvételéről, hogy lehetővé váljék piaci részesedésének gyors növelése.
Ám ezek a tervek kútba estek, amikor a Gateway - amely maga is célpontja a tajvani Acer Inc 710 millió dolláros felvásárlási ajánlatának - lett a Packard Bell kérője. Ez a frigy megvalósulása esetén még a világ harmadik legnagyobb PC-gyártója címtől is megfosztaná a Lenovót - amely nagy harcban áll a fogyasztókért a piacvezető Dell Inc-del és Hewlett Packarddal.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.