Sony: nem lesz PlayStation telefon
Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 23. 20:32
A régóta terjedő és a napokban egyre inkább feltűnő híreket tagadva a Sony hivatalosan is kijelentette, hogy nem készül egy PlayStation telefon megjelentetésére.
Az Apple igazolódott, majd a Google félig igazolódott telefon-kibocsátási pletykái után nem csoda, ha szélsebesen elterjedt a világhálón egy PlayStation telefon kifejlesztésének híre. A tévhírek terjedésének egyik oka, hogy a vállalat eddig nem cáfolta ilyen készülék kiadását, márpedig az Apple suttogópropaganda szerű termékbevezetéseihez szokott felhasználók, akik hosszas hallgatás után bekövetkező bombasztikus bejelentésekhez vannak szokva, cáfolat híján könnyet gyanút fognak, a hír talán igaz. A másik fontos tényező, hogy a hordozható PlayStation, majd az ahhoz kínált mobiltelevíziós kiegészítők után mi sem lenne logikusabb, mint a mobiltelefóniához oly közel került termék összekötése egy telefon funkcióval, ami a PSP készülék eddigi képességeihez képest gyerekjáték lenne. Szintén indokolná egy ilyen telefon piacra dobását a PlayStation3 konzolok viszonylag gyenge értékesítési mutatója, talán a telefonokon keresztül megfogott felhasználók kedvet kapnának egy otthoni játékkonzol megvételéhez is, különösen, ha ugyanazokat a kedvenc játékaikat jobb minőségben is folytathatnák. Tehát szinte minden egy PlayStation Phone megjelenése mellett szólt, így hidegzuhanyként érte az elemzőket a határozott cáfolat. Jim Ryan, a Sony szórakoztatóelektronikai részlegének vezérigazgatója kerek-perec kijelentette, hogy még csak nem is tárgyalnak egy ilyen készülék kibocsátásáról, ami nyilván egy álom végét jelenti a rajongók számára.
Kapcsolódó cikkek
- Közvetlenül PC-ről is elérhető lett az internetes PlayStation Store
- A Sony felére csökkentette a PS3-játékfejlesztők licencdíját
- A Sony húz hasznot a Nintendo Wii-hiányból
- DivX-kompatibilis lesz a PS3
- Hétéves a Sony PS2
- Olcsóbb PS3 Japánban is
- 4 nap alatt 250 ezer új PSP fogyott Japánban
- PlayStation telefon a Sonytól
- Az árcsökkentés óta 135%-kal több PS3 fogyott Amerikában
- Szeptemberre érkezik az olcsóbb és vékonyabb Sony PSP