Meghosszabbították a jótékony célú laptopprogramot Amerikában
A Minden Gyermeknek Laptopot (OLPC) kezdeményezés keretében eredetileg a november 12. és 26. közötti időre meghirdetett akciót a vásárlók kérésére hosszabbították meg, akik szerint a jótékonykodásban való részvételhez több időre van szükség - mondta Nicholas Negroponte, a program ötletgazdája.
A zöld-fehér XO masinák kurblizással vagy napenergiával is feltölthetők. A tervezéskor figyelembe vették, hogy olyan helyre kerülnek, ahol a gyerekek gyakran a szabad ég alatt tanulnak, ezért strapabírók, vízállók és a képernyőjük napfényben is olvasható.
A jelenleg 188 dollárba (32 600 forintba) kerülő "százdolláros" laptop sorozatgyártása számos potenciális vásárló határozatlansága miatt csak e hónap elején kezdődhetett meg. Nicholas Negroponte 2005 szeptemberében még azt mondta, hogy 2006-ban valószínűleg 5-15 millió XO laptopot fognak legyártani, s a következő évben 100 millió darab készül el.
Kapcsolódó cikkek
- Asustek: AMD-platform leépítés
- Fujitsu Siemens notebook integrált UMTS-sel
- Beindult a termelés a Dell lengyelországi gyárában
- 2008-ban legalább 3,8 millió Eee miniPC eladására számít az Asus
- Pehelysúlyú, 14,1 hüvelykes Fujitsu noteszgép
- Dell laptop 400 dollárért
- Maszatmentes kijelzőket ígér az LG.Philips
- Óvd meg a laptopod a túlmelegedéstől!
- Kompakt InFocus projektor noteszgépekhez
- Félkilós Sony UMPC
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.