Elindult a Cisco Vállalkozói Akadémia a CEU Business Schoolon

forrás Prim Online, 2007. november 28. 17:46

A Cisco és a Central European University Business School (CEU Business School) együttműködésében hazánkban is megkezdte működését a Cisco Vállalkozói Akadémia. A vállalkozásfejlesztési program célja a kis- és középvállalatok alapításához és irányításához szükséges szakismeret oktatásán túl a képzésben részt vevő cégvezetők és a piac már nagy tapasztalatokkal rendelkező szereplői közötti kapcsolatok kiépítése. Az akadémiát működtető két szervezet elképzelései szerint a jövőben országosan létrejövő hasonló intézmények a vállalkozásfejlesztés, a vállalkozási és vállalkozói kultúra helyi központjaivá válhatnak.

A Cisco Vállalkozói Akadémia célja a kis- és középvállalkozások fejlődésének elősegítése, a stratégiai üzleti tervezés oktatása, a finanszírozási források megfelelő alkalmazásának bemutatása, valamint az infokommunikációs technológiák felhasználásának segítése. Az akadémia újszerű képzést nyújt a tekintetben is, hogy a hazai gazdaság prominens szereplőinek részvételével a legkorszerűbb elméleti és gyakorlati üzleti tudást adja át egy e-oktatással és web 2.0-s eszközökkel is támogatott, csoportmunkára épülő képzés keretében. A kurzust elvégző vállalatvezetők szempontjából a program egyik legfőbb eredménye egy megvalósítható üzleti terv, amely a gyakorlatban segíti cégük versenyképességének növelését.

A 40 órás képzésben részt vevő első, 15 fős csoportot a ValDeal Innovációs Zrt.-nek is telephelyet adó Közép-magyarországi

A Cisco IBSG (Internet Business Solutions Group) csoportja a modern gazdasági ismeretekre való piaci igényre válaszul dolgozta ki az iExec nevű, e-learning alapú tananyagot, amelyből – több vezető nemzetközi üzleti iskola és non-profit szervezet oktatási anyagával ötvözve – létrejött a Cisco Vállalkozói Akadémia képzési rendszere. A CEU Business Schoolon működő Cisco Vállalkozói Akadémián Magyarországon elsőként a My Own Business Inc. non-profit szervezet által kifejlesztett és a Világbank által is elismert tananyagot is használják. A tananyag azokat az ismereteket öleli fel, amelyek a világ bármely pontján nélkülözhetetlenek egy cég hatékony működtetéséhez. Ehhez társul minden országban egy olyan partner – így Magyarországon a CEU Business School –, amely az adott gazdaság folyamatainak ismeretében a helyi viszonyok közt legjobban hasznosítható elméleti és gyakorlati tudás átadását teszi lehetővé.

A CEU Business School, mint regionális oktatóközpont további egyetemek, kereskedelmi kamarák, vállalkozói szövetségek együttműködésével szerte a régióban hasonló vállalkozói akadémiákat fog szervezni. A kezdeményezés célja, hogy a létrejövő intézmények a vállalkozásfejlesztés, a vállalkozási/vállalkozói kultúra helyi központjaivá váljanak.

A képzés rendje, a tananyag

A Cisco Vállalkozói Akadémia résztvevői egy csúcstechnológiát alkalmazó programban vesznek részt: a tananyagok a Cisco által kifejlesztett interaktív, úgynevezett „Learning Management System” e-learning keretrendszeren keresztül érhetők el. A tanagyagot nem csak elsajátítani lehet, hanem hozzátenni is, hiszen a jó ötleteket folyamatosan rögzítik, majd mások számára is elérhetővé teszik. Emellett a résztvevők betekintést nyerhetnek olyan multimédiás tananyagokba is, amelyeket világhírű egyetemek (Stanford, Cornell) bocsátanak az akadémia rendelkezésére. Mindemellett a képzésre jellemző a pragmatikus, lényegre törő, gyakorlati kérdéseket megvilágító szemlélet.

A tananyag egyelőre angol nyelvű, de az órák magyarul folynak. A teljes tananyag lokalizálására a közeljövőben sor kerül, így az a későbbiekben már magyar nyelven is elérhetővé válik.

Az Akadémia tananyaga moduláris jellegű. Az „I-Exec – Business Essential” a Cisco által fejlesztett és pilotprogramokban (pl. Lengyelországban, Szerbiában, Egyiptomban, a Dominikai Köztársaságban) már tesztelt anyag, amelynek lényege az alapvető üzleti, vállalkozói ismereteken túl az infokommunikációs technológiák stratégiai felhasználásának megismertetése.

A „My own businessTM” kifejezetten kis- és középvállalkozók számára a vállalkozás sikeres beindítására, menedzsmentjére koncentráló ismereteket fogja össze, minden esetben komplex üzleti terv végeredménnyel. Ezt a modult egy közismert amerikai vállalkozó fejlesztette ki, az ebben összefoglalt ismereteket a Világbank is széles körben átvette.

A Cisco további együttműködés kialakítására törekszik a világ legnagyobb, vállalkozástudományt oktató intézményeivel, ennek eredményeként további kezdő, illetve növekvő vállalkozások menedzsmentjét támogató anyagok kerülnek kialakításra. A CEU Business School segítségével az oktatási anyagokat regionálisan és lokálisan testre szabják, amely nemcsak a magyar fordítást, de a jogszabályi, üzleti gyakorlati, különbségeket is magában foglalja, így például nagy hangsúly kerül az EU csatlakozásban és finanszírozásban rejlő lehetőségek bemutatása.

Kulcsszavak: oktatás Cisco-hu

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36