Magyar Bálint: az interaktív tábla ablak a világra
A Jövő iskolája - fókuszban az interaktív tábla című kétnapos kiállításnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gólyavára ad otthont.
Az államtitkár megnyitó előadásában egyebek között arról beszélt, hogy az Intelligens Iskola programmal az oktatás technológiai infrastruktúráját bővítik. Kiemelte, hogy a lexikális ismeretek sulykolásáról át kell térni a problémamegoldó gondolkodásra, az életen át tartó tanulás készségének elsajátítására.
Szólt arról, hogy az informatika, amit szinte szaktárgyként oktattak, mindenütt be kell hogy kerüljön a tantermekbe. Mint fogalmazott: "a Gutenberg galaxisból át kell kerülni az új, internet alapú digitális írásbeliség világába".
Az infrastruktúra fejlesztésének eleme a tanárok továbbképzése is, a cél az, hogy minden pedagógus rendelkezzen laptoppal.
Ugyancsak része a célkitűzéseknek, hogy a diákok több tízezres létszámban rendelkezzenek majd digitális palatáblákkal, amelyek ki fogják váltani a tankönyveket.
Magyar Bálint hangsúlyozta: jelenleg már nem az a gond, hogy ki férhet hozzá az információkhoz, hanem arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy ki, hogyan tudja azokat értelmezni.
Szombaton a szakkiállítás megnyílik a nagyközönség - a pedagógusok, szülők, diákok - számára is, akiknek szervezett programokkal, látványos eszközismertetőkkel, rövid előadásokkal mutatják be az interaktív táblát. A rendezvényen több mint 30 magyar és külföldi kiállító képviselteti magát.
A kiállítás megnyitóján adták át 2007. évi Hundidac-díjakat, amelyeket a rangos szakmai zsűri választott ki a beérkezett közel 200 műből. A díjazottak minden évben a legjobb minőségű és szakmailag leginkább megfelelő taneszközök, tankönyvek forgalmazói közül kerülnek ki.
Kapcsolódó cikkek
- Nintendoval tanulnak angolul a japán gyerekek
- Intelligens Iskola programra pályázhatnak hamarosan az intézmények
- Sybase: SAUC konferencia Magyarországon
- Oracle Junior képzés elhelyezkedési lehetőséggel
- Munkahelyteremtés: Program, térkép, oktatás
- Új tagokkal és ösztöndíj-lehetőségekkel bővült az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter kezdeményezés
- Indul a "Szabadsuli" online pénzügyi előadás-sorozat
- I. Digitális Esélyegyenlőség konferencia
- Az internet iskolába megy...
- Megnyílt a régió első Oracle Partner Akadémiája
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.