Csak Észak-Amerikában 6 millió Nintendo DS-t adtak el az idén
Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában 5 percenként adnak el egy DS-t. A fenti adatok alapján a Nintendo készüléke mintegy kétszer jobban fogy a térségben, mint a rivális Sony PSP. Globális szinten nagyjából 35 millió példányt értékesítettek a DS-ből a 2004-es start óta, szemben a PlayStation Portable 25 milliójával. A legnagyobb forgalmat november utolsó előtti hetében regisztrálták Észak-Amerikában; ekkor több mint 650 ezer DS-t adtak el hét nap alatt, ami abszolút rekordnak számít a Nintendo eddigi történetében.
A játékprogramok közül négy is meghaladta a kétmilliós forgalmazási példányszámot az Egyesült Államokban: ezek az új Super Mario Bros, a Mario Kart DS, a Pokemon Diamond, és a Super Mario 64 DS voltak. Ezzel a DS-játékok eladásai felülmúlták az összes többi utolsó generációs játékeszközét a régióban.
Kapcsolódó cikkek
- A Sony húz hasznot a Nintendo Wii-hiányból
- Nem enged a Nintendo a 249 dolláros Wii-ből
- Hiánycikk lesz karácsonykor a Wii
- Több Wii fogyott, mint Xbox 360 és PS3 együttesen
- Új Nintendo Wii perifériák az E3 kiállításon
- Digitális kamera a Nintendo DS-hez
- Wii Star Wars-játék fénykard-funkcióval
- Szabad a játékfejlesztés a Nintendo Wii-hez
- A Nintendo piaci tőkeértékben megelőzte a Sonyt
- Márciusban is a Wii vezet Amerikában
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.