Legalább egymilliárd dollártól esik el a Nintendo a Wii-hiány miatt
Az MDB Capital Gruop szerint a Nintendo ezzel nem kevesebb mint 1,3 milliárd dollárt hagy az asztalon. A cég tavaly november és idén szeptember 30. között mintegy 13,1 millió játékkonzolt értékesített világszerte, a vége felé nagyjából egymilliós havi termelés mellett. Októberre a gyártást már havi 1,8 millióra futtatták föl, aminek harmada az Egyesült Államokba érkezik, ám szakértők szerint karácsony előtt akár kétszer ennyit is eladhatnának belőle a tengerentúlon. Eddig komolyabb készlethiányt Nagy-Britanniából és Japánból jeleztek még, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az említett piacokon a rivális Sony PlayStation 3 az eddigi szerény eladásokhoz képest látványosan jól szerepelt, sőt Japánban meg is előzte a Wii-t.
George Harrison, a Nintendo amerikai marketingfőnöke szerint cége nem követett el hibát. A gyártási előirányzatot ugyanis technikai szükségszerűségből 5 hónapra előre tervezik, ennyivel korábban pedig általában nagyon nehéz kiszámítani a várható kereslet mértékét. Emellett idén globális hiány volt tapasztalható a megfelelő merevlemezes meghajtókból, ami fizikai korlátot szabott a gyártási mennyiségnek. Harrison szerint az ilyen jellegű probléma bizonyos szempontból kellemesnek mondható, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért a vásárlók egy része kénytelen üres kézzel, vagy egy rivális konzollal távozni az üzletekből. Csak Amerikában 981 ezer Wii-t, 770 ezer Microsoft Xbox 360-at, illetve 466 ezer PS3-at adtak el novemberben az NPD piackutató szerint.
Kapcsolódó cikkek
- Csak Észak-Amerikában 6 millió Nintendo DS-t adtak el az idén
- A Sony húz hasznot a Nintendo Wii-hiányból
- Nem enged a Nintendo a 249 dolláros Wii-ből
- Hiánycikk lesz karácsonykor a Wii
- Több Wii fogyott, mint Xbox 360 és PS3 együttesen
- Új Nintendo Wii perifériák az E3 kiállításon
- Digitális kamera a Nintendo DS-hez
- Wii Star Wars-játék fénykard-funkcióval
- Szabad a játékfejlesztés a Nintendo Wii-hez
- A Nintendo piaci tőkeértékben megelőzte a Sonyt
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.