Rendhagyó tárcsamobil

Kiss Ádám Zoltán, 2007. december 20. 20:48

Amikor az ember már úgy gondolná, hogy a mobilkészülékek terén nincs új a nap alatt, újra és újra előkerül egy igazán rendhagyó készülék.

Tény, hogy a mobilkészülékek design osztályain fejlesztők ezrei törik nap mint nap a fejüket főállásban azon, milyen új ötlettel lehetne egy kicsit megbolygatni a piacot. A tervezés terén alapvetően két irányzat feszül egymásnak, a „telefonom a svájci bicskám” felfogás, amikor minél több plusz funkciót próbálnak beépíteni a telefonba. Ez a multimédiás lejátszók, az FM-rádiók, érintőképernyők, animált menük világa. A másik megközelítés ennek éppen ellenkezője, ezek a letisztult formavilágra és az alapfunkciókra koncentrálnak, úgy érezve, hogy a plusz funkciókat amúgy sem használnák ki, így csupán zavaróak lennének.

A Jin Le által tervezett beszédes nevű Circle Phone jó példája annak, hogy az ötletek néha kívülről érkeznek. A körtárcsás vezetékes telefonok legjellemzőbb formai és egyben funkcionális elemét emeli ki, a tárcsázó korongot. A készülék tulajdonképpen nem is áll másból, mindössze három gomb található rajta. A megvalósítás igényességét dicséri, hogy ha már ebben a témában utazik a tervező, következetesen végig is viszi elképzelését, ugyanis a kör alakú szerkezeten a régi telefonokhoz hasonlóan visszaugró tárcsás megoldással lehet bevinni a számokat, nem nyomógombokkal. Azt mindenki maga döntheti le, hogy szimpatikus vagy éppen ellenszenves-e számára a készülék, az elképzelés eredetisége és a megvalósítás színvonala azonban vitathatatlan.

Kulcsszavak: újdonság mobiltelefon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A legtöbben Black Fridayre várnak a vásárlással, a HONOR pedig ebben is segít

Már nagyban dübörögnek a Black Friday akciók, amikből a HONOR is jelentősen kiveszi a részét. Ez nem meglepő, elvégre legfrissebb kutatásából kiderül, hogy az emberek 88%-a – még ha nem is mindig, de – vár az akciókig, mielőtt lecsapna termékekre.

2024. november 29. 14:13

Életmódváltás a kényelem jegyében a hosszú téli hónapokban

Ahogy a napok egyre hidegebbé válnak, sokkal több időt töltünk a négy fal között. Legyen szó munkáról, olvasásról vagy a kedvenc sorozatunk streameléséről, ennek az extra képernyő előtt töltött időnek gyakran megvan az ára: szemünk kiszárad és elfárad, illetve egyéb kellemetlenségeket is tapasztalhatunk a kijelzőknek való kitettség miatt. Manapság, amikor a digitális készülékek központi szerepet játszanak a mindennapi életben, mindennél fontosabbá vált, hogy olyan technológiát válasszunk, amely a jólétet helyezi előtérbe. A TCL NXTPAPER készülékek tökéletes megoldást kínálnak, hiszen a legmodernebb innovációt olyan funkciókkal ötvözik, amelyek célja a látás védelme és a digitális élmény fokozása.

2024. november 28. 20:59

Ingyenes, értékes eszközök a kisvállalkozók számára

A Rakuten Viber bejelentette egy sor olyan funkció bevezetését, amelyek lehetővé teszik a kisvállalkozások számára a költséghatékony növekedést. A sikeres görögországi és Fülöp-szigeteki indulás után a kisvállalkozások tulajdonosai a Viber világszerte több kulcsfontosságú piacán is ingyenesen létrehozhatják és közvetlenül kezelhetik a Viber üzleti fiókjaikat. Ez lehetővé teszi számukra, hogy bemutassák vállalkozásukat a Viberen, a felhasználók megtalálhassák őket az alkalmazás helyi kereséseiben, valamint kezeljék az ügyfeleikkel való interakciókat.

2024. november 28. 14:57

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán – amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg – Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő lüktetése kapott zenei formát, újszerű módon megjelenítve és hallhatóvá téve azt a szerves kapcsolatot, amely a Telekom hálózatain keresztül az embereket szerte Európában összeköti. A Melody of Europe premierjére november 27-én került sor Berlinben. 

2024. november 28. 11:40

Így parkolunk mi: hol és mennyit fizetnek a magyarok a várakozásért?

Országosan 720 forintot fizetnek átlagosan az autósok egy parkolásért, de 1000 forint alatt ritkán ússza meg az, aki Budapest belvárosában áll meg a járművével – derül ki a Simple mobilapplikáció statisztikájából. Több órát inkább a népszerű kirándulóhelyek és fürdők környékén várakoznak a magyar autósok, ezért vidéken a nyár számít kiemelt időszaknak parkolás szempontjából.

2024. november 20. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40