Több mint 150 millió weboldal a világhálón
A Netcraft felmérése szerint csak decemberben 5,4 millió új portál jött létre, míg a teljes tavalyi év folyamán 50 millió, ami abszolút rekord a 2006-os 30 millió után. A drámai növekedés mögött elsősorban az internetes naplók (blogok) elburjánzása áll, amelyeket a felmérés – jogosan vagy sem – mind weboldalként tart számon. Így például csak a MySoace, a Live Spaces és a Blogger mintegy 25 millió oldalt (blogot) üzemeltet együttesen. Érdekes adat, hogy az 50 millió új weboldalból mindössze 19 millió számít aktívnak, azaz nem csupán lefoglalt domain vagy sablon.
Ami az ISP szerverszoftvereket illeti, az Apache továbbra is vesztett részesedéséből, 1,19%-ot, és így jelenleg 49,57%-on áll. A blogok előretörése miatt ugyanakkor a Microsoft részesedése is 0,8%-kal csökkent – amivel most a piac 35,76%-a az övé-, és az öt nagy közül egyedül a Google terjeszkedett valamelyest, 0,23%-ot, amivel részesedése 5,51% lett. Számszerűen az Apache 76,95 millió, a Microsoft 55,51 millió, a Google pedig 6,56 millió weboldalt üzemeltet.
Kapcsolódó cikkek
- Városnézés, MP3-lejátszóval Szegeden
- kulturgut.wien.at: Bécs új honlapja
- Az InfoRádió kapta Az év honlapja idei médiadíját
- Díjazták a NOD32 honlapját
- Magyar internetes holding terjeszkedik a Balkánon
- 2007 legjobb honlapjai, kreatív megoldásai
- LG 'Shine Blended' globális kampány és weboldal
- 100 ezer látogató egy nap alatt az aukciós portálon
- Új üzleti portál az Atigristől
- Roham a Nintendo mobiltévé kiegészítőért, lefagyott weboldal
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.