Ismét nyereséges a Sony játéküzletága

Milkovits Gábor, 2008. január 31. 21:05

Több negyedév veszteségei után végre beérni látszanak a Sony PS3-al és PSP-vel kapcsolatos tervei, ugyanis a 2007-es utolsó negyedévben végre ismét nyereségessé vált a cég játékrészlege.

Az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a Sony lefaragott a hardverköltségekből, ugyanakkor leszállította a PlayStation 3 árát illetve egy új, olcsóbb modellt is bevezetett. Ezek hatására a tavalyi utolsó negyedévben összesen 4,9 millió darabot értékesített a vállalat a konzolból, amihez valamilyen mértékben a rivális Nintendo Wii-ből tapasztalható termékhiány is hozzájárult: a piacvezető következő generációs konzolból így is 7 milliót adtak el az időszakban. A sikeres negyedév ellenére a cég az eredeti 11 millióról 9,5 millióra csökkentette a márciusban végződő 2007-es üzleti évre vonatkozó PS3-eladásait, ugyanakkor a PSP-várakozásokat 10 millióról 13 milliós eladási példányszámra felfelé korrigálták.

Az elektronikai óriás összességében is jól szerepelt a tavalyi utolsó negyedévben: a cég forgalma 9,6%-kal emelkedett, nettó bevételei 200,2 milliárd jent tettek ki és 25%-kal haladták meg az egy évvel korábbit, nyeresége pedig 22%-kal emelkedett. A jó eredmények továbbra is elsősorban a CyberShot kameráknak, a Bravia tévéknek és a Sony Ericsson mobiltelefonoknak köszönhetők.

Kulcsszavak: +céginfo Sony

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36