Végül is kit illet meg a világ második legnagyobb mobilgyártója cím?

Genda Csongor Zoltán, 2008. február 29. 07:20

Az elmúlt hetekben két nagy piackutató is közzétette a mobilpiacot feltérképező jelentéseit, egyik szerint a Motorola a 2., másik szerint viszont a 3. helyet tudhatja magáénak.

A Motorola számára valahogy kedvesebb a Gartner tanulmánya, hiszen ebben az olvasható, hogy az amerikai vállalat, ha csak egy hajszálnyival is, de több készüléket értékesített a Samsungnál, ezzel szemben a koreai vállalat az IDC jelentését fogadta el igaznak. Tökéletesen érthető mindkettejük álláspontja, hiszen az ezüstérem a tét, a dobogó legalsó fokával egyikük sem elégszik meg. Egyelőre tehát tisztázatlan, hogy melyik vállalatot illeti meg a világ második legnagyobb mobilgyártója cím, ugyanis a két piackutató által közzétett évértékelésekben olvasható számadatok között eltérések mutatkoznak. Abban mindkét cég elemzői egyetértenek, hogy a Nokia osztatlan győzelmet aratott, még a Motorola piaci részére utaló értékek is szinte megegyeznek (IDC 13.9%, Gartner 14.3%), a gond csupán a Samsunggal van. Az IDC szerint ugyanis a koreai konszern bírja a piac 14.1%-át, a Gartner munkatársai azonban csupán 13.4%-ban állapították meg a Samsung részesedését. És ez az eltérés vezetett oda, hogy egyik piackutatónál az amerikai másiknál pedig az ázsiai cég lett a második helyezet.

Hogy valójában mi is az igazság, nem lehet tudni, hiszen mindkét piackutató becslésekre alapozza jelentéseit, mindenesetre elég szokatlan, hogy az eltérő számadatok a rangsorolással kapcsolatos konfliktust eredményeztek.

Kulcsszavak: +céginfo Samsung Motorola

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36