Több mint 100 új ügyfélről számoltak be a Microsoft Dynamics partnernapján
Minden eddiginél több Microsoft partnert és az anyavállalat nemzetközi fejlesztési és operatív központjaiból érkező szakembert láttak vendégül a Microsoft Magyarország idei kétnapos Dynamics partner konferenciáján, amelynek idén Visegrád adott otthont. A minden év februárjában megrendezett eseményen a tavalyi évhez képest 27%-os növekedésről és több mint 100 új ügyfélről számoltak be a szoftvercég képviselői. A Microsoft adatai szerint a növekedés jellemzően a nagy- és középvállalati szektorban volt meghatározó, emellett a CRM felhasználók köre is dinamikus növekedésnek indult.
A partnernapon jelen volt a redmondi Microsoft központból Christine Bell és Ignacio Avellaneda, mindketten a Microsoft Dynamics üzletágának globális szolgáltatások igazgatói. A Microsoft e jeles szakértői partnerek és ügyfelek számára fejlesztenek támogatási megoldásokat; az ő pontos igényeik megismerése végett interjúk keretében hallgatták meg a partnerek képviselőit.
A legkiemelkedőbb eredményeket felmutató partnerek számára a szakmai díjakat idén Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója adta át.
A díjazottak kategóriák szerint a következők:
- Legeredményesebb Microsoft Dynamics AX Partner 2007 XAPT Hungary Kft.
- Legeredményesebb Microsoft Dynamics NAV Partner 2007 rEVOLUTION SOFTWARE Kereskedelmi Kft.
- Legeredményesebb Microsoft Dynamics CRM Partner 2007 Fisyco Hungary Kft.
- Legdinamikusabb Business Solutions Partner 2007 UPDATE Consulting Kft.
- Kiváló Business Solutions Partner 2007 MultiSoft Kft.
Kiváló Iparági Business Solutions Partner 2007 díjban részesült továbbá hulladékgazdálkodási megoldásának piaci sikere kapcsán az MPC Szoftver Kft., illetve a Dynamics NAV alapokon nyugvó agrárlogisztikai rendszerrel elért eredményeiért a MONET 2000 Kft.
Ügyfélkapcsolati téren (CRM) megemlítendő a Naszály-Galga Térségi Integrált Szakképzési Központ (http://tiszk.vac.hu) Dynamics CRM alapokon épült szakképzési rendszere. A Kht. célja a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének és képzésének támogatása. A szakképzési rendszer feladata a folyamatosan változó munkaerő-piaci igények kielégítése, a tanulók lemorzsolódásának lényeges csökkentése, továbbá az élethosszig való tanulás alapképességeinek megszerzésének támogatása.
Bejelentésre került a Microsoft Dynamics CRM ügyfélkapcsolati alkalmazás legújabb 4.0 verziója, amely további nagyvállalati eszközökkel bővült, mint például több vállalat és többnyelvű felhasználói felület használata egyetlen rendszerben.
A Microsoft 2008 közepén mutatja be a Microsoft Dynamics NAV 5.0 vállalatirányítási rendszer magyar verzióját, amely széles funkcionális bővülés mellett kiemelten támogatja a mobil és portál alapú vállalatirányítási alkalmazások üzleti célú felhasználását.
Az új iparági megoldások között megtalálhatóak önkormányzati ERP, oktatásszervezési CRM, nyomdaipar, szállítmányozás, haszongépjármű-kereskedelem és –szerviz valamint kiskereskedelmi megoldások egyaránt.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft Magyarország ingyen átadja szoftvereit a közhasznú civil szervezeteknek
- A XAPT a "Legeredményesebb Microsoft Dynamics AX partner"
- A Sony Ericsson W910 Walkman: "2008 Legjobb Mobiltelefonja"
- IBM Tároló Megoldások Fórum - másodszor
- BERTL és BLI díjak a Konica Minoltának
- Pénzjutalmas online fejlesztői díj a Sanomától
- Debreceni fiatalok Rotterdamba készülnek
- Várkonyi Balázs, a merész újító
- Budapest New Technology Meetup - Gyakran ismételt kérdések és válaszok a születésnap előtt
- Informatikai adományozó program civil szervezetek támogatására
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.