Intel Atom asztali rendszerek 200 dollárért?

Milkovits Gábor, 2008. március 15. 10:51

Az Intel saját számításaira alapozva úgy becsüli, hogy az új Atom processzoraival felszerelt asztali számítógépek akár már 200 dollárért kaphatóak lesznek.

A korábban Diamondville kódnevet viselő Atom lapkákat elsősorban ultra-hordozható PC-khez fejlesztette ki az Intel, azonban azt a lehetőséget is szem előtt tartották, hogy úgynevezett internet-központú asztali számítógépekben is felhasználják őket. Amint azt Noury Al-Khaledy, az Intel Atom Desktop részleg igazgatója a sajtónak kifejtette, ezek a gépek nem rendelkeznek majd azzal a teljesítménnyel, ami mondjuk nagyfelbontású videók megjelenítéséhez szükséges, ám a rendszereket nem is erre találták ki. A legmagasabb órajelű Atom CPU egyébként az 1,87 GHz-es kétmagos csúcsmodell, ám az olcsóbb gépekbe nyilvánvalóan ennél kisebb teljesítményű, akár egymagos verziók kerülnének. Az Intel által „nettop-nak” elkeresztelt PC-ket ugyanis elsősorban internetezésre használnák, és míg a fejlődő térségekben új felhasználói rétegeket szeretnének vele meghódítani, addig a fejlett országokban másodlagos rendszerekként képzelik el a szerepüket.

Az Atom-alapú asztali számítógépek az Intel elképzelése szerint 200 és 250 dollár közötti összegbe kerülnek majd, konfigurációtól függően. Az operációs rendszerek közül Windows Vista Starter, Windows XP vagy Linux szoftver tudnának elképzeli a nettop-okon, és az Intel ezek közül egyértelműen az utóbbihoz tartja ideálisnak az olcsó gépeket. Egyes elemzők szerint a nettop-oknál jelentős mértékben sikeresebbnek ígérkeznek az Intel által MID-nek („hordozható internet-eszköz”) keresztelt kisteljesítményű laptopok, amelyek árát 250 és 300 dollár közé saccolja a processzorgyártó – ha ez tovább csökken, a vezetékes infrastruktúrával jóval gyengébben ellátott fejlődő térségekben is inkább ezeket a Silverthorne-alapú rendszereket választják majd.

Kulcsszavak: Intel processzor PC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32