Eee PC: a Linux alapú és a Windowsos változat is elérhető lesz Magyarországon

forrás Prim Online, 2008. április 22. 19:03

2008. május elején megérkeznek az első hivatalos EeePC-szállítmányok az országba - jelentette be az Asus.

Az elsősorban az internetes kommunikációra kihegyezett gépek, a "netbookok" eredetileg Linux operációs rendszerrel és az Asus saját fejlesztésű grafikus kezelőfelületével jelentek meg, ami az Eee PC pozícionálásában is hangsúlyozott Internet, Work, Learn és Play (Internet, Munka, Tanulás és Játék) fülekbe rendezte a funkciókat. A felhasználói visszajelzéseket figyelembe véve az Asus a CeBIT-en bejelentette, hogy az Eee PC ezentúl Windows operációs rendszerrel is elérhető lesz.

A 7 hüvelykes kijelzővel, 2, illetve 4 GB SSD háttértárral, wifivel és webkamerával felszerelt fehér Eee PC 701-ből 2007-ben mindössze 3 hónap alatt 300 000 db, 2008 első negyedévében pedig további 700 000 talált gazdára. Az eladási mennyiség 2008 végéig a tervek szerint eléri az 5 millió darabot.

A teljesen lokalizált, magyarországi garanciával rendelkező EeePC-k május elejétől lesznek elérhetőek – korlátozott darabszámban. A gyártó ígérete szerint ezt követően az ellátás folyamatos lesz.

Az első magyarországi modellek a 701-es, azaz 7 hüvelykes kijelzővel szerelt változatok lesznek, és lesz közöttük magyar nyelvű Linux és Windows operációs rendszerrel szerelt is – természetesen magyar billentyűzettel. A színekből az összes elérhető lesz: fehér, fekete, rózsaszín, zöld és kék.

Az Eee PC-kre az Asus két év lokális garanciát vállal. Az EeePC-k ajánlott bruttó végfelhasználói ára 79 900 Ft.

Kulcsszavak: ASUS Asus notebook

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36