A vártnál kisebb profit, de biztató kilátás a TeliaSoneránál

MTI Sajtóadatbank, 2008. április 28. 09:01

A skandináv térség legnagyobb távközlési szolgáltatója, a Magyarországon is erőteljesen terjeszkedő TeliaSonera növelte adózott eredményét az első negyedben, elsősorban a jó oroszországi és törökországi  üzletmenetnek köszönhetően, a növekedés meghaladta a piaci várakozást is.

A társaság adózott eredménye 12 százalékkal 4,47 milliárd svéd koronára nőtt az egy évvel korábbi 3,98 milliárdhoz képest, elemzők 4,08 milliárdot vártak.

A bevétel 7 százalékkal 24,4 milliárd koronára nőtt az egy évvel korábbi 22,72 milliárdhoz képest.

A társaság megerősítette korábbi előrejelzését, amely szerint éves teljesítménye valamivel jobb lesz a tavalyinál.

A svéd Telia és a finn Sonera 2002. decemberi egyesülésével létrejött vállalat központi helyet szán Magyarországnak a gyorsan fejlődő közép-kelet-európai térségben. A TeliaSonera International Carrier, a csoport távközlési nagykereskedelmi vállalata tavaly júniusban Magyarországra is kiterjesztette a saját tulajdonú infrastruktúrára épülő szélessávú optikai gerinchálózatát, a Vikinget, amely összességében 38 ezer kilométert tesz ki Európában és Észak-Amerikában. A vállalat ezen a hálózaton keresztül nyújt világszerte internet protokoll (IP)-, kapacitás- és hangszolgáltatást az internet-, illetve a vezetékes és mobilszolgáltatók számára.

Tavaly a TeliaSonera 20,3 milliárd svéd koronára növelte adózott eredményét a 2006-os 19,28 milliárdról, a bevétele 96,34 milliárd koronára emelkedett 91,06 milliárdról.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36