Az Ericsson első negyedéve: 55 százalékkal csökkent a profit

MTI Sajtóadatbank, 2008. április 28. 09:36

A svéd Telefon AB LM Ericsson, a világ legnagyobb távközlésiberendezés-gyártója pénteken 2,6 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 55 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 5,8 milliárdnál, jócskán elmaradva a tavalyi utolsó negyedévi 5,6 milliárdtól is, és kevesebb volt az elemzők várta 2,9 milliárdnál.

A piaci környezet továbbra is nehéz, folytatódott a tavalyi irányzat: a mobil távközlési fejlesztések továbbra is erőteljesek a felzárkózó ázsiai és latin-amerikai piacokon, azonban ezek olcsóbb árszintűek, nem ellensúlyozzák a fejlett piaci lassulást és a dollár leértékelődését. Egész évre "összességében változatlan" mobil infrastruktúra-piacot jósoltak a cégnél pénteken.

Az üzemi eredmény, 4,3 milliárd svéd korona, 44 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 8,2 milliárdtól, aránya a bevételhez képest 9,7 százalékra csökkent 19,3 százalékról.

A Sony Ericsson mobiltelefon-gyártó vegyesvállalat nettó bevétele a tavalyi első negyedévihez képest 8 százalékkal 2,702 milliárd euróra csökkent, és szintén messze elmaradt a tavalyi utolsó negyedévi 3,771 milliárdtól.

Az első negyedévi adó előtti eredménye 193 millió euró volt, a 150-200 millió eurós vállalati előrejelzés felső szélénél, de elmaradt mind a tavalyi első negyedévi 362 milliótól, mind az utolsó negyedévi 501 milliótól.

A Sony Ericsson adózott eredménye 133 millió euróra fogyatkozott az egy évvel korábbi 254 millióhoz képest és a tavalyi utolsó negyedévi 373 millióról.

A svéd Ericsson nettó bevétele, 44,2 milliárd svéd korona, az első negyedévben 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 42,2 milliárdot, de 19 százalékkal elmaradt a tavalyi utolsó negyedévi 54,5 milliárdtól.

Nyugat-Európában 7 százalékkal csökkent a bevétel, Észak-Amerikában 39 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedhez képest. Közép- és Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában 1 százalékkal, Ázsiában 5 százalékkal, Latin-Amerikában 25 százalékkal gyarapodott a bevétel. Majdnem minden piacon nagy visszaesés volt a tavalyi utolsó negyedhez képest, kivéve Észak-Amerikában, ahol stagnált a bevétel.

  •  


Tavaly az Ericsson 5,6 milliárd svéd koronás adózott eredményt ért el az utolsó negyedévben, 42 százalékkal kevesebbet 2006-os negyedik negyedévi 9,7 milliárdnál.

Ezzel egész évben az adózott eredmény 21,8 milliárd svéd korona volt, 17 százalékkal kevesebb a 2006-os 26,3 milliárdnál.

A második félévben hangsúlyosabbá vált visszaesést azzal magyarázták, hogy "váratlanul csökkentek a mobilhálózati fejlesztések és bővítések" a világpiacon, és ez "kedvezőtlenné tette az értékesítés összetételét", mivel "az infrastrukturális szállításokban a szérianagyság kritikus jelentőségű". Az üzlet összetételére egészében most az jellemző, hogy a fejlett piacokon csökkent a hálózatbővítés és -fejlesztés, miközben a felzárkózó piacokon kisebb a profitrés a továbbra is gyorsan növekvő mobil távközlési fejlesztésekben. Panaszolták a beruházásokat akadályozó politikai nyugtalanságot is egyes felzárkózó piacokon. Erre az évre "hasonló piaci körülményeket" jósoltak a csoportnál.

Egész évben az üzemi eredmény, 30,6 milliárd svéd korona, 14 százalékkal elmaradt a 2006-os 35,8 milliárdtól, aránya a bevételhez képest 16,3 százalékra csökkent 19,9 százalékról.

A lassuláshoz a japán-svéd Sony Ericsson mobiltelefon-gyártó vegyes vállalat is hozzájárult. Habár a Sony Ericsson adózott eredménye tavaly 1,114 milliárd euró volt, 11,7 százalékkal több a 2006-osnál, de az utolsó negyedévben már 16,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Mivel az értékesítés növekedése az év vége felé lassult, a mennyiségi növekedés már nem egyensúlyozta ki azt, hogy a növekmény javarészt a fejlődő piacok megdolgozásából, vagyis az olcsó és közepes árú telefonokból származik. A készülékek átlagára év végére 123 euróra csökkent az egy évvel azelőtti 146 euróhoz képest.

A svéd Ericsson bevétele az utolsó negyedben, 54,5 milliárd svéd korona, mindössze 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 54,2 milliárdot, egész évben, 187,8 milliárd svéd korona, 4 százalékkal volt több a 2006-os 179,8 milliárdnál.

Egész évben Nyugat-Európában 1 százalékkal csökkent a bevétel, és az utolsó negyedben már 10 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Észak-Amerikában egész évben 15 százalékkal apadt a bevétel. Közép- és Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában tavaly 5 százalékkal, Ázsiában 14 százalékkal, Latin-Amerikában 12 százalékkal gyarapodott a bevétel, de az utolsó negyed többnyire már gyenge volt: Közép- és Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában 1 százalékkal, Ázsiában 2 százalékkal kisebb volt a bevétel, mint 2006 utolsó negyedévben. A negyedik negyedév csak Latin-Amerikában és Észak-Amerikában alakult jól, 41 százalékos, illetve 9 százalékos többlettel 2006 utolsó negyedéhez képest.

Az Ericsson felmérése szerint tavaly az utolsó negyedben 150 millióval nőtt a mobil előfizetések száma világszerte, és elérte a 3,3 milliárdot. A tavaly szeptemberrel zárult tizenkét hónapban a vezetékes széles sávú kapcsolatok száma 24 százalékkal 320 millióra nőtt a világon.

Az Ericsson Magyarország Kommunikációs Rendszerek Kft. tavalyi bevétele "minden bizonnyal" meghaladja a 2006-ös 39,4 milliárd forintot, közölték a cégnél korábban. 2004-ben az Ericsson központot nyitott Magyarországon második és harmadik generációs mobilhálózatok tervezésére, új fejlesztési terület volt tavaly a vezetékes és mobilhálózatok összekapcsolását szolgáló platform.

Kulcsszavak: Ericsson +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36