34 millió dollár veszteséget termelt a Sun

Milkovits Gábor, 2008. május 5. 20:41

A Sun szervergyártó a piac meglepetésére 34 millió dollár veszteséget termelt az idei év első három hónapjában.

A világ negyedik legnagyobb szervergyártója a 2008-as első negyedévben 3,27 milliárd dollár bevételre tett szert a március 30-ával zárult negyedévben, ami fél százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél. A 34 milliós nettó veszteség ugyanakkor a számítógépes piac jelenlegi erőteljes növekedését tekintve mégiscsak meglepő, különösen, mivel ebbe nem számít bele a MySQL-ért kifizetésre kerülő egymilliárd dolláros vételár. A globális szerverpiac eközben átlagosan 6 százalékkal gyarapodott.

A Sun részéről az amerikai gazdaság gyengélkedésével magarázzák a rossz eredményt. Michael Lehman pénzügyi igazgató szerint a második negyedév eladási várakozásait valószínűleg szintén módosítani kell majd emiatt, miután előzőleg 5 százalékos növekedést jósoltak az első hat hónapra. A vállalat azt reméli, hogy a februárban egymilliárd dollárért megvásárolt MySQL segít majd abban, hogy a szoftverforgalmazást, terméktámogatást és karbantartást is tartalmazó komplex szolgáltatások stabilizálják majd a cég üzletmenetét.

Kulcsszavak: Sun +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32