Sportos és megfizethető Nvidia kártya: 9600GSO
Már meg is érkeztek hazánkba az első példányok abból a kártyából, amely várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd a megfizethető kártyát kereső játékosok körében. Az újdonság nem a 9600 kissé butított változata, mint a neve és az ára sugallja, sokkal inkább a 8800GS némileg átdolgozott verziója. Az első szállítmányokban az MSI overclockolt változata jött meg, de a tőlünk nyugatabbra elhelyezkedő piacokon már kapható az Asus két változata is. Ami a Gigabyte-ot illeti, ők is gyorsan léptek, jövő héten már az ő híveik is lecsaphatnak a saját GSO-jukra. A kártya legnagyobb vonzereje a teljesítményéhez képest rendkívül vonzó ára. A GT-hez képest némileg magasabb fogyasztással számolhatunk ugyan, de cserébe a 9600GT-vel szinte megegyező grafikus teljesítményt kapunk. Mindezt egy alapverziós 9600GT áránál pár ezer forinttal olcsóbban. Tegyük ehhez hozzá, hogy ez az a kategória, amit egy átlag játékos még jól ki tud fizetni. Márpedig aki PC játszik és még sokan vannak ilyenek, azoknak jelenleg ennél nagyobb teljesítmény nem is nagyon kell.
Kapcsolódó cikkek
- Akár főzni is lehetne az Nvidia GTX480-al
- Az NVIDIA végre bemutatta első Fermi-alapú videókártyáit
- Kinyírja a videokártyát az új Nvidia driver
- Az Nvidia korlátozza a CPU-s PhysX-támogatást
- Új GeForce driverek Windows alá
- Régi GeForce új, 300-as köntösben
- Nvidia GT 240 még novemberben
- Elérhető Nvidia kártyák Windows 7-hez és HD mozizáshoz
- Nem a GT300-ast mutatta be az Nvidia a GT300-parádén
- Igazi szörnyeteg az Nvidia DX11-es kártyája
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.