A GE újabb beruházásainál a keleti zóna mellett döntött
Völgyes Iván szólt arról, hogy a GE számára a fényforrásüzletág magyarországi érdekeltsége a maga több mint 11 ezer dolgozójával a második legnagyobb munkaerőbázist jelenti Európában. A GELT menedzsmentje már korábban felismerte, hogy Magyarországon a nyugati és a keleti országrész eltérő fejlődése miatt fel kell készülni arra, hogy a nyugati régióban hamarosan elfogy a szakképzett munkaerő. A keleti térség így gyorsabban tud majd fejlődni, ezért a cég újabb beruházásainál a keleti zóna mellett döntött. A GE egyre jobban támaszkodik magyarországi tevékenységére, amit jelez az is, hogy Budapesten hozta létre egyik kutatási-fejlesztési kiválósági központját.
Szabó Eszter, a cég pr-menedzsere beszámolt arról, hogy a GE-t "Amerika legismertebb vállalatának" választotta már harmadik alkalommal az amerikai Fortune magazin felmérésében. John F. Welchet, a GE elnök-vezérigazgatóját pedig 1999 novemberében az Évszázad menedzsere címmel tüntette ki a tekintélyes szaklap.
Kapcsolódó cikkek
- A Yahoo számokkal bizonyítja, hogy alacsony a Microsoft ajánlata
- KÜRT: sikeres kuvaiti biztonsági intelligencia projekt
- Megvenné a VIA-t az nVidia?
- Magyar Telekom: 74 forintos osztalékjavaslat
- Az Avid erősíti online ügyfélszolgálatát
- S&P: negatív figyelőlistán a Deutsche Telekom
- A BMC Software megvásárolja a BladeLogicot
- Gondban a Siemens
- A DT 20 százalékot szerez az OTE görög távközlési cégben
- A Ricoh újra a fenntartható vállalatok 100-as listáján
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.