Az EU július 1-jéig kikényszerítené az olcsóbb külföldi sms-küldési díjakat
A szolgáltatók július 1-ig kapnak haladékot az adatszolgáltatási barangolási díjak mérséklésére, amennyiben ezt nem hajtják végre, az EU-bizottság beavatkozik - közölte Viviane Reding uniós távközlési biztos.
A távközlési szabályozó hatóságok európai uniós csoportja (ERG) soros elnökségét ellátó Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke kedden Brüsszelben ezzel kapcsolatban elmondta: a tavalyi uniós rendelkezés következtében a tagországokban drasztikusan csökkentek a hanghívások barangolási díjai. Magyarországon augusztusban 220-250 forintról 140 forint körüli összegre csökkent a külföldről kezdeményezett mobilhívások ára, a hívásfogadásé pedig mintegy 70 forintra. A tapasztalatok szerint a szolgáltatók árai beálltak nagyjából az árplafonra, nem alakult ki nagy aláígérési verseny. Az ERG szerint a szabályozási mechanizmust fenn kell tartani, tehát a fogyasztó arra számíthat, hogy a jövőben is a mostani, vagy annál valamivel alacsonyabb áron mobiltelefonálhat külföldről.
Tekintettel arra, hogy az sms esetében is jelentősen meghaladják a mostani árak a tényleges költségeket - miként a tavalyi szabályozás előtt ugyanez volt a helyzet a hanghívások tekintetében -, az ERG azt indítványozza az Európai Bizottságnak, hogy az - mint az EU végrehajtó testülete - kezdeményezze az árplafon rendszer kiterjesztését az sms barangolási díjszabására is.
Az ERG ugyanakkor szorgalmazza, hogy tegyenek lépéseket az úgynevezett "sokkoló számlák" ellen. Gyakran előfordul ugyanis, hogy valaki külföldről hazatérve irtózatosan magas adatbarangolási számlát kap kézhez. Hogy senki "ne szálljon el", hasznos lenne, ha a szolgáltatók "átláthatóságot célzó intézkedéseket" vezetnének be, mondta az MTI-nek Pataki. Mint hozzátette, felmerültek olyan elgondolások, hogy adatbarangolás esetén legyen mód limitbeállításra, vagy olyan jelzőrendszer működtetésére, amely mutatja, hogy összegben "hol tart" a fogyasztás.
Kapcsolódó cikkek
- Felére csökkentek a roaming díjak az EU-ban
- Olcsóbb lehet külföldről SMS-t küldeni
- Olcsóbb mobiltelefonos internetezést remél a távközlési EU-biztos
- Csökkenhetnek a roamingdíjak az unió országaiban - kivéve nálunk
- Elkészült az EU mobildíj csökkentő tervezete
- Tovább csökkenhetnek a mobilhívás és az SMS díjak az EU-ban
- Már biztos, hogy olcsóbb lesz a roaming sms
- EU: 86 forintról akár 30-32-re csökkenhet az SMS átlagára
- Csökkenni fognak a roaming sms díjak is
- A felére csökken a roaming SMS-ek ára az Európai Unióban
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.