Három év felfüggesztettet kapott a Samsung exelnök
Az öt évre felfüggesztett börtön mellett Lee 110 milliárd von (15,86 milliárd Ft) bírságot is ki kell, hogy fizessen az adóelkerülés miatt, ám a többi vád alól felmentette a bíróság. Pedig eredetileg illegális kötvénykibocsátás, valamint hatalommal való visszaélés is szerepelt a vádak között, mivel Lee Kun Hee a gyanú szerint illegálisan ruházott át hatalmi jogosítványokat egyetlen fiára, Lee Jae-yongra annak érdekében, hogy biztosítsa későbbi utódlását a vállalat-konglomerátum élén. Ráadásul a botrány hónapokkal ezelőtti kirobbanásakor még az is nyilvánosságra került, hogy a vállalat egy titkos, 205 millió dolláros pénzalapot hozott létre, amelyet gyaníthatóan arra használtak volna fel, hogy különböző befolyásos emberek megvesztegetése által olajozottabbá tegyék a cég működését. A pénzalap tényleges felhasználására vonatkozóan viszont nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték ahhoz, hogy vádat lehessen emelni miatta Lee ellen.
Lee Kun Hee két évtizede vette át a Samsung vezetését édesapjától, az alapítótól. Az ország sajátos nagyvállalati struktúrájának köszönhetően Lee és családja tartja kezében a cégcsoport irányítását annak ellenére, hogy a külső befektetőké a részvények oroszlánrésze; maga a lemondott vezérigazgató például csupán a Samsung Electronics papírjainak 1,9 százalékát birtokolja.
A Samsung Electronics a síkképernyők és a memóriacsipek terén is globális piacvezető. A cég az idei első negyedévben éves szinten 37 százalékkal, 2,2 milliárd dollárra növelte nettó nyereségét. A teljes Samsung cégcsoport éves forgalma meghaladja a 150 milliárd dollárt, amivel a társaság értéke eléri a dél-koreai vállalati piac összértékének 20 százalékát.
Jól értesült elemzők szerint várható volt, hogy a bíróság végül nem ítéli majd letöltendő börtönbüntetésre Lee-t, mivel egy ilyen ítélet a Samsung súlya miatt esetleg árthatott volna a teljes dél-koreai gazdaságnak. Éppen nagyjából egy hónapja ítélték szintén 3 év felfüggesztett börtönre a világ hatodik legnagyobb autógyártójának számító Hyundai Motor vezetőjét, akit csalás elkövetésében találtak bűnösnek.
Kapcsolódó cikkek
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- Távozik a Siemens vezér
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Új vezető a Magyar Telekom PR és márkamenedzsment osztálya élén
- A Motorola felvásárolta a BitBand céget, Dan Moloney távozik
- Visszatér az SAP a kettős ügyvezetéshez
- Tíz százalékos részt akar a Samsung a hordozható gépek piacán
- Eric Spiegel a Siemens USA új vezérigazgatója
- Kegyelem az adócsaló Samsung-vezérnek
- Új üzletágvezető a HP Magyarországnál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.