A nagyobb ügyfelek felé nyit az Elender
Kóka János elmondta, hogy az Elendert ért mindkét elektronikus betörés után nyomoz az Országos Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztálya. A nyomozás során több feltételezett elkövetőt is gyanúsítanak, s úgy vélik, hamarosan eredményekről is beszámolhatnak. A vezérigazgató szerint mindkét szerver-feltörést ugyanaz követte el, s a rendőrség ezek kapcsán összesen 6-10 millió forintos kárt regisztrált. Kóka János kifejtette, hogy a betörések után mozgósították technikai és gazdasági erejüket, valamint műszaki tudásukat, adminisztratív intézkedéseket hoztak, s 10 millió forintot elköltve biztonságosabbá tették rendszerüket. Aláhúzta, az Elender rendszere most sem 100 százalékos biztonságú, de most már olyan nagy befektetés kell ahhoz, hogy valaki feltörje, ami már nem éri meg a hackereknek.
A betörések üzleti hatásról Kóka János elmondta, hogy az Elendernél, szemben a 2 százalék felletti piaci átlaggal, csak 1- százalékra tehető az ügyfelek elvándorlási aránya. Amikor a betörések történtek, akkor ez a hányad hirtelen a többszörösére nőtt, s a korábbi napi 10-20-ról napi 50-re ugrott a lemondások száma. Ez a napok multával azonban folyamatosan mérséklődött, s durván egy héten belül visszaállt a normálisnak mondható szintre. A dial-up előfizetők közül 10, a bérlet vonalas ügyfelek közül pedig egy mondta le az előfizetést kifejezetten arra hivatkozva, hogy az Elender rendszere nem elég biztonságos.
Kapcsolódó cikkek
- 9,5 millió dollárért kelt el az Elender
- Egyedülálló visszavásárlás: "Az Elenderé a PSINet Magyarország"
- A Carnation 100 millió forintos alaptőkével Rt-vé alakult át
- A Deutsche Telekom 30 milliárd dollárt kínál a VoiceStreamért
- Sharp-Pioneer DVD-szövetség
- Az Oracle alelnökének előadása Budapesten
- A Matáv Macedóniában akar terjeszkedni
- Elkelt a Matáv 10 milliárdos kötvénycsomagja
- Intel-Via chipset megállapodás
- DT-Cable and Wireless - se megerősítés, se cáfolat
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel érkezik az új Philips monitor
Ez a monitor ragyogó színeket, csatlakoztathatóságot és egy sor más olyan funkciót kínál, amelyek bárki munkaterületét magasabb szintre emelik. A Philips 27B2U6903, a Philips üzleti monitorainak legújabb tagja a legmodernebb technológiával, például UHD 4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, így a felhasználók mindennapi feladatai gördülékenyebbé és jobb minőségűvé válnak.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Már Magyarországon is kapható a Huawei zászlóshajó-okostelefonja
Már elérhető hazánkban a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a HUAWEI Pura 70. A gyártó épp egy hete bővítette hazai termékportfólióját a HUAWEI WATCH GT 5 okosóra-modellekkel, és ezúttal az okostelefonok piacán erősíti jelenlétét a HUAWEI Pura 70 okostelefonnal. Az új sorozat a Huawei P széria mobilfotózás és dizájn terén szerzett tapasztalatait építi tovább: többek között az Ultra Lighting XMAGE kamerarendszernek köszönhetően lehetővé teszi a gyors és éles fényképek készítését is.
Revo Uninstaller Portable 2.5.0
Könnyen eltávolíthatjuk rendszerünkből a szükségtelen programokat, valamint azonosíthatjuk a nem kívánt futó alkalmazásokat. Lehetőségünk van rendszeroptimalizálásra, rendszertakarításra, nyomok eltávolítására stb.