Intel Classmate PC-t kap az összes portugál alsós

Milkovits Gábor, 2008. július 30. 19:13

A portugál kormány mintegy 500 ezer Intel Classmate laptopot rendelt az ország 6-10 éves, alsó tagozatos iskolásainak, ami az eddigi legnagyobb volumenű szerződés a készülék történetében.

Paulo Campos, a portugál kormányzat illetékese a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a laptopok az ország teljes oktatási rendszerét át fogják alakítani, beleértve a tanulók iskolához való viszonyulását, illetve a szülőkkel való kommunikációt. Craig Barrett, az Intel igazgatótanácsi elnöke is Portugáliában járt, hogy a cég részéről felügyelje a magállapodást. Barrett kiemelte a hardver mellett a jó minőségű helyi szoftvertartalmak és főként a megfelelő kihasználáshoz elengedhetetlen tanárképzés fontosságát a Classmate projekt sikerében. Hozzátette, hogy eddig is világszerte 5 millió tanárt részesítettek oktatásban a laptopok iskolai tanterv keretében történő használatáról, a jövőben pedig további tízmilliókat szeretnének képezni.

A több mint 80 technológiai céggel együttműködve kifejlesztett Classmate PC-ket eredetileg a fejlődő országok gyermekeinek szánta az Intel, akárcsak az OLPC az XO-t. A Classmate éppen amiatt szerepelt egy időben sokat a hírekben, mert az Intel és az OLPC viszonya korántsem felhőtlen. A processzorgyártó például nem véletlenül nevezte el pont PC-nek saját diák-laptopját, ugyanis szerintük az XO nem teljes értékű számítógép. Ennek ellenére tavaly júliusban vonakodva mégiscsak beszálltak az OLPC programba, hogy azután idén januárban kiszálljanak belőle. A döntés oka állítólag az volt, hogy az OLPC a Classmate kampány beszüntetését kérte az Intel-től.

A Classmate-ből eddig Nigéria és Líbia rendelt nagyobb tételben, azonban egyik sem érte el a portugál szerződés nagyságrendjét. Érdekes módon az XO mintájára kifejlesztett kisméretű laptopok a fejlett országokban lettek hihetetlenül keresettek, gondoljunk csak az Asus Eee gépére, így aztán az OLPC és az Intel is úgy döntött, hogy kiterjesztik projektjeiket ezekre a térségekre is. Tavaly decemberben például az alabamai Birmingham rendelt 15 000 XO-t a város hátrányos helyzetű diákjainak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32