Ingyenes zeneletöltési szolgáltatást indított Kínában a Google
A szolgáltatás kedden indult el próbaüzemmel, és csak Kínában elérhető - közölte a Google.
Az amerikai óriás kihívást jelent egy a helyben piacvezető cég, a Pajtu (Baidu) kereső számára.
A szolgáltatásban több tízezer olyan kínai dal lesz letölthető, amelyet a 2006-ban a kínai kosárlabdasztár, Jao Ming (Yao Ming) közreműködésével alapított, de a Google társtulajdonában álló Top100.cn-ben szerepel.
A Google, a lemezkiadók és a Top100.cn osztoznak a reklámbevételeken. Bár az amerikai cég erről nem közölt részleteket, hangsúlyozta, hogy a szolgáltatás jótékony hatással lesz a Kínában különösen nagy mértékű kalózkodásnak kitett lemezcégekre.
A Google mint keresőprogram, 2008 első negyedévében 26,8 százalékban részesült a piacból szemben a Pajtu 60, 7 százalékával - állapította meg az Analysis International intézet. A Pajtu népszerűségét elsősorban zenei linkkínálata adja, ugyanakkor azzal vádolják, hogy elérhetőségeket ad kalózkiadású zenéket tartalmazó portálok felé.
Kína a világ legnagyobb internetfelhasználója 253 millió felhasználóval.
Kapcsolódó cikkek
- A Google-titok tudója Budapesten
- Mobilfotóról is fordít a Google
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- Peking megszüntetné a névtelen internetes hozzászólásokat
- Jövendőmondó cégbe invesztál a Google
- Nyáron nyitja digitális könyvesboltját a Google
- Virtuális billentyűzet segíti a Google használóit
- Online iTunes-t tervez az Apple?
- Felhasználók millióit érintette a decemberi Google elleni támadás
- Újra keres a Google Kínában
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.