Panda Internet Security 2009 - már 2008-ban
Megjelent a Panda Internet Security 2009 béta-verziója. A „kollektív intelligencia”-modell, ami az eddigi fejlesztések mögött is állt, még erősebb az új verzióban, ráadásul a 2009-es szoftverek már 2008-ban elérhetők lesznek.
Bétatesztelésre elérhető a Panda Security új, 2009-es biztonsági szoftvere, amelyben az ún. „kollektív intelligencia” technológia szűri ki a vírusokat. A PandaLabs legutóbbi jelentése szerint ezzel a módszerrel már mintegy 13 millió vírus ellen védekezhetünk.
– Az új termékkel már 2009-re készülünk – kommentálta a hírt Sándor Zsolt, a Panda magyarországi igazgatója. – Idén mindennél jobban bebizonyosodott, hogy a hagyományos biztonságtechnikai modellek nem képesek felvenni a versenyt azzal a hatalmas malware-áradattal, ami mostanában körülvesz minket. A Panda Internet Security 2009 ezekre a kihívásokra kínál új választ. Ráadásul az a döntés született, hogy nem várunk 2009-ig az új szoftverek kiadásával: a 2008. július 22. után regisztrált szoftvereket szeptembertől automatikusan átregisztráljuk, így a felhasználók már idén használhatják a legújabb fejlesztéseket.
A Panda Internet Security bétaverzióját bárki tesztelheti.
Kapcsolódó cikkek
- 15 százalékkal nőtt a vírusokkal fertőzött gépek száma szeptemberben
- Letölthető a Microsoft ingyenes vírusirtója
- Web of Trust (WOT)
- Új biztonsági megoldások vállalatoknak
- Nagyvállalati védelem kisvállalatoknak
- Megtámadták a Pandát
- Védelmi pénzt kér a "Ford-vírus"
- Panda-ellenszer az USB-n át fertőző vírushoz
- A digg.com sem marad mentes a vírusoktól
- Vírust rejthet a High School Musical 3
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.