Kikapcsolt állapotban távvezérelhető PC-k az Intel új technológiájával
A „Remote Wake” (kb. „távébresztés”) elnevezést kapott technológiát eredetileg azzal a céllal fejlesztette ki az Intel, hogy segítségével a rendszergazdák munkaidőn kívül frissíthessék a munkaállomások szoftvereit a belső hálózaton, anélkül, hogy oda kellene menniük és bekapcsolniuk, vagy éppen bekapcsolt állapotban kellene hagyniuk a gépeket. A megoldás ugyanakkor az otthoni felhasználók számára is hasznos lehet, amint azt a vezető csipgyártó külső partnerek bevonásával demonstrálta is. A PC-k távolról történő aktivizálása és vezérlése jelenleg csak akkor lehetséges, ha készenléti állapotban vannak, ez viszont áramot fogyaszt, ami egy vállalat vagy egy háztartás számára egyaránt fontos szempont lehet. Az Intel a Jajah VoIP internettelefonos vállalat közreműködésével bemutatta, hogyan kapcsol be a speciális alaplappal felszerelt számítógép bejövő hívás hatására, az Orb szoftverével pedig azt is demonstrálta, hogyan lehet távolról tartalmakat letölteni a gépről, mondjuk internetezésre alkalmas mobiltelefonra úgy, hogy a mobilról aktiválják és irányítják a PC-t.
A technológiai részletekkel az Intel egyelőre adós maradt: nyilvánvaló, hogy a különleges alaplap egyes komponensei a számítógép kikapcsolásával is működő állapotban maradnak, olyan minimális energiafelhasználással, amit esetleg beépített akkumulátorról is meg tudnak oldani. Ezek az elemek, reagálva a speciális bejövő jelekre, „felébresztik” a számítógépet, amely innen a már bevált módon alkalmas a hálózaton keresztül történő távvezérlésre. Az Intel arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy a számítógépgyártók mennyire érdeklődnek az energiatakarékos alaplap iránt.
Kapcsolódó cikkek
- Intel Atom CPU okostelefonokba
- Core iX platformos barebone Asusok
- Energiabajnok: mindössze 10 wattos PC az Inteltől
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Két új, gyors asztali CPU az Intel-től
- PC működő gitárerősítőbe építve
- Asus barebone-ok, kompakt megoldás
- Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el az Intel
- Nem támogatja tovább az Itanium szerverplatformot a Microsoft
- Az AMD 12, az Intel 8 magos processzort mutatott be
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.