Az Amazon forgalmazza az OLPC XO laptopot
Az OLPC tavaly találta ki azt a kezdeményezést, hogy úgy segíti a laptopok eljutását a szegény országok gyermekeihez, ha Amerikában megvásárolhatóvá teszi a készüléket. A G1G1 akció lényege az, hogy miközben valaki az Egyesült Államokban vesz magának egy XO-t, egy másikat egy a fejlődő világban élő gyermekhez juttat el. Azaz duplán fizet, viszont egyfelől ezzel esélyt ad egy szegény országban élő iskolásnak, másrészt pedig hozzájuthat egy kereskedelmi forgalomban nem kapható mini-laptophoz. A tavalyi akció nem egészen sikerült úgy, ahogyan azt az OLPC-nél szerették volna, mivel a saját irányítású G1G1 programban szállítási problémák miatt végül sokan visszamondták a rendelést. A remények szerint az Amazon bevonása az érdeklődőkhöz való könnyebb eljutáson kívül ezeknek a gondoknak az elhárításában is fontos szerepet játszhat.
A „One Laptop Per Child (OLPC) (kb. „Minden gyermeknek laptopot”)” kezdeményezést még 2005-ben hívta életre Nicholas Negroponte, az MIT professzora. A gépek eljuttatását a fejlődő országok gyermekeihez végül tavaly kezdték meg, a gyártási költségek azonban az eredetileg tervezett 100 helyett elérték a 200 dollárt. Az OLPC ugyanakkor nemrég képeket közölt az utód XO-2-ről, amely érintőképernyőjével együtt is állítólag mindössze 75 dollárba fog kerülni. Az első generációs XO-t sokan lebecsülték gyengének titulált hardvere és az OLPC kezdeményezés nehézkessége miatt, az azonban elvitathatatlan tény, hogy neki köszönhető az azóta rendkívül népszerűvé vált mini-laptop kategória megszületése.
Milkovits Gábor
Kapcsolódó cikkek
- Csinálj Notebook-ot az iPad-ből!
- Előretör az AMD a fogyasztói piacon
- Drágulnak a notebook-akkuk
- Már kapható az MSI GE600 játéknoteszgép
- A Samsung megoldja a hordozható számítógépek pixelhibaproblémáját: kicseréli a notebookot
- Útitárs fiataloknak
- HP Mini 210-es netbookok átlag fölötti tudással
- Megújult az Apple MacBook Pro terméksorozata
- Acer Timeline X noteszgépek májusban
- Három új csoki Asus
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.