A Sony és a Toshiba laptopjai győztek a megbízhatósági versenyben
Az Egyesült Királyságban Which? néven ismert fogyasztóvédelmi szervezet rangsorolta a szigetországban forgalmazott laptopokat. A hordozható számítógépek sorrendjének felállításához azokat az adatokat vették figyelembe, amelyek a berendezések meghibásodási gyakoriságára utaltak, azaz, hogy az egyes gyártók laptopjait milyen arányban kellett javítani. A megbízhatósági rangsorból kiderül, hogy száz termékből mindösszesen hét alkalommal hibásodott meg Sony és Toshiba laptop. Az Apple gépei a Which? szerint már kevésbé megbízhatóak. A legnagyobb gyártók közül a Sony és a Toshiba végzett a lista élén 93%-os eredménnyel, ami azt jelenti, hogy a száz értékesített hordozható számítógépből összesen hét darab esetében volt szükség a javításra. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Fujitsu Siemens állhatott 91%-os eredménnyel, míg holtversenyben 87%-al az Apple és a Dell következik a listán. A vásárlók megelégedettségét figyelembe véve azonban érdekes eredmény született, mivel 93%-al az Apple került az élre, a Sony 77%-al követi a rangsorban, míg a Toshiba 76%-al, a Dell 72%-al, a HP 70%-al, és az Acer 68%-al zárja a sort.
Kapcsolódó cikkek
- 1 terás laptop HDD a Toshibától
- A Sony bővítette a Vaio E noteszgép-sorozatot
- Megint árkartell miatt perelnek több elektronikai óriást
- Satellite U500-1EX: Toshiba notesz érintőképernyővel
- Új Toshiba Sattelite L noteszgépek
- Kicsi és karcsú, mégis erős: Toshiba T110
- Új Sony Vaio noteszgépek quad SSD-vel
- Bio-laptopokkal rukkolt elő a Sony
- Toshiba Qosmio noteszgép új Core i5 és i3 processzorokkal
- Toshiba noteszgépek új Intel mobilprocesszorokkal a CES 2010 vásáron
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.