Sorozatgyártású kínai mobil beépített projektorral

Kiss Ádám Zoltán, 2008. október 7. 21:03

A vetélytársakat megszégyenítő új mobillal jelent meg egy kínai cég. A készülékben nem csak beépített projektor, de DVD-lejátszó csatlakozási lehetőség is van, és ára sem csillagászati.

A pekingi olimpia megvalósításának menetével és a kapcsolódó projektekkel nyilvánvalóvá vált, amit már régóta sejteni lehetett, hogy Kína már korántsem követője a trendeknek, hanem képes új irányokat szabni.

Míg a nyugati világ az Apple iPhone 3G megvásárlásáért áll sorba, a nagy gyártókat megszégyenítő mobil érkezett a piacra Kínából. A hagyományos mobiltelefonoknál nem nagyobb méretű készülék nem prototípus, hanem sorozatgyártású modell. Legfőbb érdekessége a beépített projektor, mely 640x480 felbontású képet vetít tetszőleges felületre. Ez még éppen megfelelő a DVD-k lejátszásához, így külön DVD csatlakozó került a telefonra, de a számítógép médiafájljait is képes megjeleníteni. Az N70-B modell médialejátszók anyagainak kivetítését is megoldja 1-2 méter távolságra, természetesen állítható fókusszal. Az újdonság egyik legfontosabb tulajdonsága, mely elgondolkodásra késztetheti a konkurenciát, hogy ára 371 dollár 90 cent, vagyis a közép/felső kategória tipikus árfekvése, ami igen versenyképessé teszi a kis kínai mobilt. Ez egyben üzenet is a nagyoknak, ha nem akarnak lemaradni, nem folytathatják az újdonságokat lassan adagoló termékfrissítési technikájukat, jobb, ha megvásárolható telefonok formájában mielőbb kiadják fiókban pihenő fejlesztéseiket.

Kulcsszavak: mobiltelefon Kína

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55