SMS-el az AIDS ellen

Kiss Ádám Zoltán, 2008. október 25. 19:05

Ingyenes szöveges üzenetek sokaságával szeretnék a legfertőzöttebb gócokban elérni, hogy a lakosság részt vegyen a szűrővizsgálatokon. A napi 1 millió üzenettől komoly eredményeket várnak, a próbaüzem során négyszeresére nőtt a segítséget keresők száma.

A világ egyik leginkább HIV vírussal fertőzött helyén, a Dél-Afrikai Köztársaságban tervezik először bevezetni az új rendszert, melynek lényege, hogy napi egymillió üzenet szétküldésével tartják a társadalom tudatában a probléma meglétét és bátorítanak szűrésen való részvételre, tanácsadó-, vagy segélyvonal hívására. A HIV fertőzésekkel kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma a hosszú lappangási idő, és a teszttől való, akár tudatalatti félelem. Ez nem csak a gazdaságilag fejletlenebb országok problémája, Nyugat-Európában hosszú évek után újra nő a fertőzöttek száma, hazánkban is jelentősen csökkent a megelőzésre fordított keret. Dél-Afrikában, ahol mintegy 6 millió fertőzött él, és évente 350 ezren halnak meg AIDS betegségben, kiemelt fontosságú a megelőzés, vagy a korai felismerés. A tesztelési időszakokban az egyik legszegényebb területen, Johannesburgban is kétszer annyiak vették fel a kapcsolatot az egészségüggyel, ami jól jelzi a mobiltelefonok terjedését a szegényebb néprétegek között is, az országos átlag négyszeres javulás volt. A 49 milliós országban 46 millió mobil található, a gazdasági viszonyok miatt 95 százalékuk nem előfizetéses. Ezekre a készülékekre a híváskeret lejárta után is megérkeznek az SMS-ek. A Masiluleke projektben nem csak az ország mindenki által használt hivatalos nyelvén, angolul küldenek üzeneteket, hanem a törzsi nyelveken is, mint például a zulu. A helyzetet jól jellemzi, hogy míg szinte mindenki számára elérhető a szűrés, a lakosság mindössze 5 százaléka vesz részt valaha ilyen teszten. A projekt technikai hátterét a Nokia Siemens Networks támogatja, a rendszer később más célból, például tuberkolózis elleni kampányokban is használható lesz.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32