BME IK: tíz éves a műegyetemi sikertörténet

Kovács Attila, 2008. november 12. 14:45

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai Központ (BME IK) tíz éves fennállásának tiszteletére ünnepi megemlékezést rendeztek november 11-én a Műegyetem Informatikai Klubjában. Köszöntőjében Péceli Gábor rektor kiemelte, 1998-ban, a megalakulásakor teljesen új modellt jelentett a teljes mértékben saját bevételekre alapozott tevékenységeket felvállaló IK.

Ezt követően "A változó környezetre kidolgozott válaszok, avagy jelentős sikerek az elmúlt 10 év távlatában" mottóval négy szakmai előadás hangzott el. Detrekői Ákos, a BME IK-t alapító rektor, aki jelenleg a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke több olyan projektet, mozzanatot (IT k+f program, Grid program, IBM tananyagok stb.) elevenített fel, amelyek mindegyike jól mutatta a központ szerepét az elmúlt időszakban.

SOA fejlesztési keretrendszer címmel tartott előadást Risztics Péter Károly, a BME Informatikai Központ igazgatója. A központ kezdettől fogva fővállalkozói szerepben is megjelent. Ennek egyik megjelenése az SOA orientált architektúrát képviselő E-közigazgatási keretrendszer is. Az elektronikus közigazgatás távlatairól szólva, megemlítette, hogy 2009-2010-ben várható első lépésként a szolgáltatási közmű létrehozása, a csatlakozási feltételek definiálása, az e-közigazgatási alrendszerek ESB (Enterprise Service Bus) alapú kapcsolódása. Második lépésként 2010. és 2013. között, az összes szükséges közigazgatási folyamat leképzése megtörténik.

A Grid technológia alkalmazásáról beszélt előadásában Szeberényi Imre, a BME IK oktatási igazgatóhelyettese. Kijelentette: a számítási erőforrást nyújtó grid közmű jellege folyamatosan erősödik. A 2003-ban alakult Magyar Grid Kompetencia Központ jelenleg harmadik kétéves projektfázisát éli meg. A magyarországi projektek az IK-ban valósultak, illetve valósulnak meg. Az eddigi legnagyobb hazai grid projekt a ClusterGrid volt. Kiemelte a grid alkalmazásának szerepét többek között a kutatásban, szimulációban, szenzorok vizsgálatában és a világűrből jövő jelek feldolgozásában. Végül kijelentette: a ma nagyon divatos "Felhő" (Cloud Computing) közel áll a Gridhez, ám megoldását tekintve attól eltérő.   

"Virtuális világok valós időben"
címmel tartott előadást Szirmay-Kalos László, a BME Irányítástechnika és Informatika Tanszék egyetemi tanára, aki többek között bemutatta a vizualizáció technológiáját teraflop nagyságrendű rendszerben.

Kulcsszavak: BME oktatás

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32