Állásajánlattal akarták tőrbe csalni a hackert

Genda Csongor Zoltán, 2008. november 15. 18:10

Az FBI a Valve Software céggel karöltve egy rendkívül furfangos csapdát állított az egyik német hackernek, akit egy kecsegtető munkaajánlattal az Egyesült Államokba akartak csalogatni.

A játékfejlesztő Axel Ago G.-t gyanúsítja a Half Life 2 forráskódjának az elrablásával és világhálón való közzétételével, ezért a cég a Szövetségi Nyomozó Irodával együttműködve egy elmés tervet eszelt ki az internetes bűnöző kézre kerítésére. Axel még 2003-ban hatolt be a Valve számítógépes rendszerébe, ezt követően pedig ő maga jelentkezett a cégnél, hogy szabadkozzon és bocsánatot kérjen tette miatt. A játékfejlesztő azonban csak színlelte a megbocsátást, és az FBI tanácsára felajánlott a hackernek egy komoly javadalmazással járó állást. Axel rá is harapott a csalira, és megígérte, hogy elmegy az interjúra, erre azonban nem került sor, ugyanis még elutazása előtt előzetes letartóztatásba helyezték őt a német hatóságok.
A mostani eset nem tekinthető egyedinek, mivel az FBI máskor is élt már ezzel a jól bevált trükkel, 2004-ben két orosz hackert csalogattak az USA-ba, akik az anyagi jólétet biztosító munkahely helyett bilincset kaptak.

Kulcsszavak: hacker security FBI

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14