Újabb bevételcsökkenésre figyelmeztet az AMD
A PC-processzorpiacon gyakorlatilag az Intel egyetlen vetélytársának számító AMD a legújabb prognózis szerint 1,19 milliárd dolláros forgalomra számít a december 27-én végződő negyedévben, míg július elejétől szeptember végéig ez az összeg még 1,59 milliárd dollár volt. Az AMD-t a világválság különösen érzékenyen érinti, mivel a társaság az erős árverseny miatt amúgy is egy jó ideje folyamatosan veszteséget termel. A bevételcsökkenés mértékét érzékelteti, hogy 2007 utolsó negyedévében a cég még 1,77 milliárd dollár értékben forgalmazott processzorokat. A közzétett összegekbe nem számolták bele az AMD licencdíjakból származó bevételeit.
Eközben a piacvezető Intel is mintegy 12 százalékos bevételcsökkenést jósol a negyedik negyedévre az előző három hónaphoz képest, ami 2000 óta a legrosszabb üzleti eredménynek ígérkezik a vállalat életében. Egyes technológiai cégek a válság elhatalmasodása miatt inkább nem is nyilatkoznak várakozásaikról: az SAP például egyszerűen törölte korábbi prognózisát és nem adott ki újat helyette, míg a Dell mindeddig egyáltalán nem szolgált semmilyen előzetes útmutatással az utolsó három hónap várható alakulásával kapcsolatban.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Az Intel után az AMD is jobban szerepelt a vártnál
- 28 nanométeres csipgyártó üzemet épít a GlobalFoundries
- Bűnösnek találhatja az Intelt az EU
- Megszűnik különálló leányvállaltként létezni az ATI
- A 40 éves AMD versennyel ünnepel
- Az Intel az x86-os licencszerződés felmondásával fenyegeti az AMD-t
- Hivatalos az AMD feldarabolása, megalakult a GlobalFoundries
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.