Megújult a BSA magyar honlapja
A honlap megújítását két tényező tette szükségessé: egyrészt a korábbiaknál fontosabbá vált a nemzetközi szinten is egységes megjelenés, a márka és arculat erősítése, másrészt a honlap szolgáltatásaink skálája és a korábbiaknál nagyobb interaktivitási igény is a felülvizsgálatot igényelte. Először a szervezet amerikai és nagy-britanniai honlapja „váltott arcot”, majd a közel 80 tagország mindegyikének lapjaira is sor kerül.
A magyar lapokon magyar nyelven megjelennek és letölthetőek azok a hétköznapi, gyakorlati eszközök, amelyek a racionális és legális szoftverhasználatot segítik. Ilyen például az APEH által is szakmailag elfogadott szoftver-nyilvántartási adatlapminta, az alkalmazotti nyilatkozat minta, a szoftver etikai kódex vagy éppen a saját cég szoftverállományának állapotát felmérő szoftverdiagnosztikai eszközök. A honlap linkek formájában - részben magyar, részben pedig angol nyelven - elérhetővé teszi mindazokat a háttéranyagokat, kutatásokat, tájékoztató összeállításokat is, amelyek a témakör átfogó megértését segítik elő.
Kapcsolódó cikkek
- Csökkent Magyarországon az illegális szoftverek aránya
- IT-versenyképesség: Még mindig huszonnyolcadikok vagyunk
- A válság illegális szoftverhasználatra kényszerít
- Illegális szoftverterjesztés: a bolti eladó sem mentesül
- Országos konferenciasorozat a szoftverek számviteléről és a szoftverellenőrzésről
- Szabvány a jogszerű szoftverhasználat elősegítésére
- A magyarok továbbra is inkább az illegális szoftvert választják
- BSA - 8,6 millió forint bírság peren kívül
- Nagy értékű peren kivüli egyezségek illegális szoftverhasználat ügyében Magyarországon
- Több mint félszáz ország nem védi megfelelően a szellemi tulajdont
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.