Újabb bevételcsökkenésre figyelmeztet az Intel

Milkovits Gábor, 2009. január 7. 20:10

A novemberi több mint egymilliárd dolláros korrekciót követően most ismét vagy félmilliárddal lefelé módosította 2008 negyedik negyedéves bevételi várakozásait az Intel.

A vezető processzorgyártó tavaly év közepén még 10,1 – 10,9 milliárd dollárra prognosztizálta 2008 utolsó három hónapos forgalmát, november 12-én azonban a válság kibontakozása miatt ezt 8,7 - 9,3 milliárd dollárra korrigálták. Most viszont már mindössze 8,2 milliárd dollár körüli összegre számít a cég, ami 23 százalékkal kevesebb bevételt jelent, mint egy évvel korábban és 20 százalékkal kevesebbet, mint a harmadik negyedévben.

Mivel a személyi számítógépek túlnyomó többségében Intel processzor dolgozik, a PC-piac visszaesése egyértelműen negatívan hat a gyártóra. Ehhez jön még az az áttételes hatás, hogy a számítógépgyártók, szintén a válság miatt, igyekeznek felhasználni meglévő készleteiket mielőtt újabb CPU-kat rendelnének. A helyzet persze nemcsak az Intel-t érinti kedvezőtlenül: decemberben a Texas Instruments és a Broadcom, a napokban pedig a rivális AMD is arra figyelmeztetett, hogy utolsó negyedévi eredménye alatta marad az előzetes várakozásoknak.

Kulcsszavak: Intel +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32