Intel: gyárbezárások, több ezres leépítés

Genda Csongor Zoltán, 2009. január 22. 08:16

A meglehetősen kedvezőtlenül alakult utolsó pénzügyi negyedév után az Intel úgy döntött, bezárja néhány termelőközpontját, és több ezer embert tesz az utcára.

A csipgyártó múlt héten tette közzé siralmasnak nevezhető eredményeit, miszerint 90%-os nyereség-visszaesést szenvedett el. A profitcsökkenés óhatatlanul maga után vonja a költségcsökkentő intézkedéseket, amelyek bejelentésére most került sor. A vállalat egyik képviselője közölte a sajtóval, hogy világszerte 5-6 ezer alkalmazottat érinthet az átszervezés. Az Intel bezárja két ázsiai telephelyét, egyet Malájziában, egyet pedig a Fülöp-Szigeteken. A megszorító intézkedések áldozatául esik az egyik amerikai gyár is, és rövidesen beszüntetik a termelést az oregoni szilícium ostyákat készítő üzemben is, ám a Santa Clara-i gyár egyes részlegeit is bezárják ideiglenesen. A csipgyártó képviselője elmondta, hogy nem fog megszűnni az említett 5-6 ezer munkahely mindegyike, akit lehet, áthelyeznek egy másik részleghez. A vállalat az egész évet rászánja az átszervezési műveletek kivitelezésére.

Kulcsszavak: Intel +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32